Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Búcsúzom” – elnöksége legszebb pillanataival köszönt el a Sándor-palotától a kegyelmi ügybe belebukó Novák Katalin

Novák Katalinnak, közel 2 év után, ma hivatalosan is megszűnt a köztársasági elnöki megbízatása. A Fidesz egykori politikusa február 10-én mondott le, miután kiderült, hogy kegyelmet adott a bicskei pedofil-ügy bűnsegédjének. Novák Katalin volt Magyarország legfiatalabb és első női köztársasági elnöke.

Elbúcsúzott Novák Katalin

„Búcsúzom. A mai nappal véget ér köztársasági elnöki szolgálatom. Szeretettel gratulálok Sulyok Tamásnak, és sok erőt kívánok neki a következő évekre!” – írta Facebook oldalán Novák Katalin, miután a parlament megszavazta a lemondó nyilatkozatát. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Videót is közzétett

A poszthoz egy 104 másodperces videót is kirakott az elmúlt évek fontos pillanatairól, amikor Ferenc pápa vagy a francia elnök, Emmanuel Macron, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij vagy éppen Elon Musk társaságában volt.

Nem ment el utóda megválasztására

Pár óra múlva pedig már meg is választották az utódát, Sulyok Tamás személyében. Novák Katalin lemondása után eltűnt a nyilvánosság elől, a mai parlamenti ülésen is lett volna lehetősége felszólalnia. Nem élt ezzel a jogával. Schmitt Pál, korábbi, szintén lemondott köztársasági elnök és Áder János is ott volt, Sulyok Tamás megválasztásánál.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Belebukott a kegyelmi-ügybe

Novák Katalin február 10-én jelentette be, hogy lemond a köztársasági elnöki posztról, miután kiderült: tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrének. Akkor ezt mondta: „Abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofíliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen”. Ezután bocsánatot kért minden olyan áldozattól, aki szerinte úgy érezhette, hogy nem áll ki mellette. Az viszont azóta sem derült ki, miért adott kegyelmet K. Endrének.

Szegeden született

Novák Katalin 1977. szeptember 6-án született Szegeden, Dr. Novák Zoltán és Dr. Mohácsy Katalin orvosok második gyermekeként. Gyermekkorának nyarait Ágasegyházán és Kiskundorozsmán töltötte. Veres Istvánnal húsz éve kötött házassága alatt három gyermeknek adott életet: Ádámnak, Tamásnak és Katának. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, valamint a Szegedi Tudományegyetemen végezte, ösztöndíjjal Párizsban is tanult. Közgazdász. Élt az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban. 

Martonyi János tanácsadója volt

Pályáját a Martonyi János által vezetett Külügyminisztériumban kezdte 2001-ben. A gyermekekkel otthon töltött hat évet követően 2010 és 2012 között a külügyminiszter tanácsadója, 2012 és 2014 között Balog Zoltán miniszter kabinetfőnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

Államtitkárból miniszter

2014-től 2020-ig család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. 2017 és 2021 között a Fidesz külügyekért is felelős alelnöke, 2018-tól országgyűlési képviselő. 2020-tól 2021-ig családokért felelős miniszter.

Orbán Viktor jelentette be

2021 decemberében, a Kormányinfón jelentette be Orbán Viktor, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek. A miniszterelnök bejelentése után Novák Katalin a Facebookon reagált a miniszterelnök szavaira: „Magyarországot képviselni, az egész magyar nemzetet szolgálni – erre az embert próbáló feladatra készülök hittel, lélekkel, szívvel. A felkérést tisztelettel vállalom. Maradok, aki vagyok.”

Első női elnök

Az Országgyűlés nagy többséggel, márciusban választotta meg Novák Katalint. Ő volt Magyarország eddigi legfiatalabb és első női köztársasági elnöke. 2022 májusában iktatták be. Novák Katalin mandátuma 5 évre szólt. Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök maximum két ciklust tölthet ki, vagyis Novák Katalinnak minden esélye meg lett volna arra, hogy 10 évig legyen Magyarország államfője.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Novák Katalin – Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Exit mobile version