Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Döbbenet, csend és fájdalom…” – koronavírusban elhunyt a nyíregyházi Covid kórház főigazgatója

Szerdán meghalt Dr. Adorján Gusztáv, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, közölte a kórház Facebook oldalán. A igazgatóról október elején derült ki, hogy elkapta a koronavírust.

2 hete lett beteg

Október 9-én a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt róla, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, koronavírus-fertőzés miatt kórházi ellátásra szorul.

3 megyéből viszik ide a betegeket

Ez az az intézmény, amelyet az operatív törzs döntése szerint Jász-Kiskun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes középsúlyos és súlyos Covid fertőzöttjét fogadja.

Nincs más fertőzött

A kórház sajtófőnöke akkor azt mondta, hogy „Adorján Gusztáv esetében is lefolytatták az előírt kontaktkutatást, egyelőre a közvetlen munkatársai között nem találtak fertőzöttet. A főigazgató felépüléséig az oktatókórház  orvosigazgatója, egyben főigazgató-helyettese látja el a feladatait”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Budapesten kezelték

A 444.hu akkor azt írta, hogy a 66 éves főigazgatót már október első hétvégéjén a nyíregyházi kórház intenzív osztályon kezelték, majd október 5-én, kedden a budapesti Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították. 

Döbbenet, csend és fájdalom…

Adorján Gusztáv szerdán halt meg. A kórház közösségi oldalán ezt írja: „Elhunyt intézményünk főigazgatója, dr. Adorján Gusztáv. Döbbenet, csend és fájdalom…”

A János kórház igazgatója is elkapta a vírust

Kedden írtunk arról, hogy pozitív lett Dr. Takács Péter az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatóján Covid tesztje.

Szigorú járványvédelmi protokoll

Takács Péteren október 20-án reggel koronavírus tesztet végeztek, melynek pozitív eredményéről a kora esti órákban értesült. A kórház szigorú járványvédelmi protokolljának köszönhetően Dr. Takács Péternek az intézményben szoros kontaktja nincsen, tünet-, és panaszmentes, feladatait a következő 10 napban otthoni munkavégzés keretein belül látja el – derül ki az intézmény posztjából.

A Kardiológiai intézet igazgatója is megfertőződött

Áprilisban Koronavírussal fertőződött meg a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közleményében akkor azt írta, hogy mivel csak nagyon enyhe tünetei vannak, ezért otthoni karanténba vonult.

Vérplazmát is adott

Andréka Péter Azt mondta, hogy enyhe lefolyásúnak lehet nevezni a betegségét, mégis ennyire beteg még sosem volt. Miután meggyógyult, vérplazmát adott.

Kiemelt kép: Dr. Adorján Gusztáv – Forrás: Facebook

Exit mobile version