Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Elkaptak egy tolvajt, most nagy dicsőség érte a váci közterület-felügyelőket

Elfogták a közterület-felügyelők Vác egyik régóta keresett tolvaját. Egy kisfiú bántalmazását és kirablását hiúsították meg a lakosok segítségével. Helytállásukért a városházán kitüntetést kaptak.

Kiváló lehetőség az agglomeráció hírportáljánál! Gyere hozzánk hirdetésszervezőnek és vidd el minden hónapban a kimagasló jutalékod! Folyamatos a belépés, a részletekért kattints ide!

A munkájukat végezték a közterület-felügyelők fényes nappal, amikor egyikük észrevette, hogy a Szent István téren egy kamasz korú kapucnis fiú egy nála jóval fiatalabb, 9-10 éves kisfiúval dulakodik és rángatja. A kisiskolás tehetetlen volt.  A járókelők közül többen is felfigyeltek az esetre és kiabálni kezdtek, sőt egyikük a kisfiú segítségére sietett, de már nem tudott közbeavatkozni – írja a Vaci-naplo.hu

Egy másodpercig sem haboztak a közterület-felügyelők. Miután a támadó menekülni próbált, egyikük utánaeredt, míg a társa a rendőrséggel érkezett a helyszínre. Körülbelül 8 perc alatt intézkedtek a hatóságok.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vácott legalább egy éve kereste a rendőrség a kamasz fiút, több esetben is gyanúsított volt. A régóta keresett tolvaj így végre a hatóság kezébe került. Vác jegyzője személyesen köszönte meg a kollégái munkáját.

Tévhit tehát, hogy a közterület-felügyelők csak büntetnek – mondta Deákné dr. Szarka Anita. “Amit a járókelők nem mindig láthatnak: segítenek a bajbajutottakon, a város nyugalmáért és biztonságáért tesznek nap, mint nap. A hatóságok pedig egymást segítik” – jegyezte meg a város jegyzője.

Deákné dr. Szarka Anita a kiváló munkát a Váci Polgármesteri Hivatal nevében megköszönte a lakosságnak is, a két közterület-felügyelőt, Szűcs Istvánt és Horváth Zoltánt pedig rendkívüli jutalomban részesítette egy elismerő oklevél kíséretében – írja a helyi lap.

Kiemelt kép: A két kitüntetett közterület-felügyelő – Forrás: vac.hu

Exit mobile version