Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Elképesztő! Taxisnak álcázta magát a budapesti férfi és több nőt is magáévá tett az autóban

Egy budapesti férfi többször magáévá tett olyan nőket, akik ittas állapotban szálltak be az autójába. A részben engedély nélkül taxizó személy kétszer is együttlétre kényszerített a kocsiban olyan nőket, akik nem tudtak védekezni.

Magáévá tette a taxiban

Előkészítő ülést tartott a bíróság egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség azzal vádol egy férfit, hogy védekezésre képtelen nők ellen követett el erőszakot – közölte a Fővárosi Törvényszék. A részben engedély nélkül taxizó férfi autójába 2021. augusztus 8-án hajnalban beszállt egy súlyosan ittas nő, aki képtelen volt a védekezésre, ezért a férfi a magáévá tette. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Újra megtette

Hasonló eset történt 2021. november 24-én este, amikor egy közepesen ittas állapotban lévő nőt kényszerített együttlétre.  A vádlottat a nyomozás során őrizetbe vették, a nyomozási bíró pedig elrendelte a férfi tartózkodási helyére korlátozott bűnügyi felügyeletét.

Rontott a helyzetén

A férfi azonban tovább rontotta a saját helyzetét: annak érdekében, hogy a nyomozási bíró enyhítse bűnügyi felügyeletét, valótlan tartalmú és hamis aláírásokkal ellátott dokumentumokat nyújtott be a bírósághoz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Csak egy dolgot ismert el

Emiatt az ügyészség hamis magánokirat felhasználásának vétségével is vádolja. Az előkészítő ülésen csak a hamis magánokirat felhasználásának vétségét ismerte el.

Ragadozó a lépcsőházban

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról az esetről korábban, hogy négy tinilány egy 10. kerületi, kőbányai társasházban várta a liftet. Közben a lépcsőházba bement utánuk egy 28 év körüli férfi, aki vélhetően kifigyelte őket, mert ragadozóként, magabiztosan közelítette meg a prédáit, a lányokat.

Megkezdődik az akció

A rendőrségi videón jól látszik, hogy a lányok beszállnak a liftbe, közben a férfi úgy tett, mintha udvariasan megvárná őket, mert ő is itt lakik, vagy valakihez érkezett. Amikor a lányok már a liftben voltak, a férfi elállta az ajtót és megkezdődött az akció.

Ocsmányság a liftajtóban

A sportruhás férfi megállt a liftajtóban, úgy tett, mintha a liftbe akarna könnyíteni magán, de más terve volt. Becses szervét vette elő és megmutatta azt a liftbe beszorult lányoknak. 

Nem számított valamire

Az is jól látszik a felvételen, hogy a férfi az elővett csecsebecséjét nem csak mutogatta, hanem fel is kínálta. Úgy beszélt, hogy közben a becses testrészét fogta a kezében. Egy valamivel azonban nem számolt a férfi.

Kirugdosták a liftből

A csajok nem ijedtek meg. Megpróbálták kilökdösni a liftből, az egyik lány lábbal rúgta ki a férfit a liftből. A felvételen nem hallatszik hang, azonban láthatóan a férfi támadóan lép fel, dulakodni kezdett a lányokkal.

Belerúgtak a féltett testrészébe

A lányok ügyesek voltak, az egyik a lábát nekifeszítette a támadó becses testrészének, ettől vélhetően csökkent az érdeklődése a férfinek, gyorsan felrántotta a sportnadrágját és eliszkolt a helyszínről. Az esetről szerencsére egy biztonsági kamera felvételt készített, ezt hozta nyilvánosságra a rendőrség és többek között mi is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version