Site icon BudaPestkörnyéke.hu

“Elment az öreg harcos” – így tudatta Sas József felesége, hogy a humorista nincs többé, a barátok már a búcsúbeszédeket írják

Még a héten eltemetik Sas Józsefet. A szertartáson a járványügyi korlátozások miatt csak a legközelebbi barátok és a család vehet részt. A vasárnap hajnalban elhunyt kabarékirály búcsúztatásán többen is beszédet mondanak.

40 évig voltak házasok

„Elment az öreg harcos” – így tudatta sírva legközelebbi barátaival férje fájdalmas halálhírét Sas József felesége. Az asszonyt, aki negyven éven át a társa volt, s az utolsó két évben odaadóan ápolta a Jászai Mari-díjas komikust, összetörte a gyász. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem köszönt el tőle a felesége

Zsuzsa nem köszönhetett el párjától, őt nem engedték be hozzá a kórházba, csak Ágit, a lányukat. Utoljára akkor simogathatta mega párja arcát, amikor betették a mentőbe, de előtte még betakargatta a hordágyon. Iszonyú lelkierő kell most ahhoz, hogy intézzék az ilyenkor szokásos tennivalókat, hiszen még a héten el is temetik a humoristát.

Barátai búcsúztatják

A temetésen Heller Tamás, Beregi Péter, Gálvölgyi János és Selmeczi Tibor mond beszédet, ők voltak Sas József legközelebbi kollégáit és barátait.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

„Nem akarná, hogy szomorkodjanak”

„Megtisztelő a felkérése, éppen a búcsúbeszédet írom, nem könnyű 42 év barátság után ez.  Keresem a rengeteg emlék között azt, ami Jóskára a legjellemzőbb, de abban biztos vagyok, hogy nem akarná, hogy szomorkodjunk, hiszen ő mindenből poént csinált” – mondta Heller Tamás a Blikknek.

Büszke volt zsidó származására

Sas Józsefet a Kozma utcai temetőben helyezik végső nyugalomra. A járvány miatt csak a szerettei és legközelebbi barátai lesznek jelen. Bár a legendás komikus nem volt vallásos, mindig büszkén vállalta zsidó származását. Gyakran beszélt arról, hogy családjában milyen tragédiák történtek, így a zsidó hagyományok szerint búcsúztatják majd.

Még nem tudják, öccse részt vesz-e a temetésen

Azt még nem lehet tudni, hogy Sas József öccse Magyarországra jön-e a bátyja temetésére, hiszen a Covid-korlátozások miatt erre külön engedélyre van szüksége.

Vasárnap halt meg

Vasárnap hajnalban, 82 éves korában elhunyt Sas József. Az évek óta súlyosan beteg humorista szerveztét megtámadta a koronavírus. Kórházba került, szerettei és barátai bíztak abban, hogy a művész felépül. 

Nem bírta a szíve

„Hajnalban ment el szívelégtelenségben. Nem bírta a szíve ezt a sok mindent. Ehhez adódott hozzá a covid, és a tüdőgyulladás” – mondta a Borsnak Sas József lánya. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Sas kabaré – Forrás: atv

Exit mobile version