Molnár Áron noÁr színész kemény vádakkal illette a napokban a Partizánnak adott interjúban Eszenyi Enikőt. A Vígszínházban töltött éveiről azt mondta, hogy a volt igazgató fizikailag és verbálisan is bántalmazta a színészeket. A fiatal művésszel készült interjút a cikkünk alján videón is megnézheted.
Félelemben tartotta az intézményt
A színész elmondása szerint a kiabálás, a taszigálás, rángatás mindennapos volt, és Eszenyi Enikő félelemben tartotta az intézményt, az emberek nem próbálni, hanem félni jártak be a színházba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.
Eleinte nem volt baj Eszenyi Enikővel
Azt is elmondta, hogy nem volt ez mindig így: az egykori igazgató szerinte eleinte nagyon izgalmas színházi alkotó volt, de az évek során cezaromán lett, kiszámíthatatlan, agresszív, brutális, fizikailag és verbálisan is.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Durva vádak
NoÁr azt állítja, hogy előfordult, hogy valakit a fülénél fogva húzott át a színpad egy sarkából a másikba, vagy hogy ököllel ütötte a színész hasát, hogy „állapotba hozza”.
Presser Gábor sem szólt semmit
A Túl a Maszat-hegyen próbafolyamata is szóba került, ahol Eszenyi Enikő beleszólt a rendezésbe. Molnár Áron szerint problémás az is, hogy Marton László és Presser Gábor is látta, hogy Eszenyi Enikő mit és hogyan csinál, mégsem szóltak, hogy ez a gyakorlat és ez a stílus nem fér bele.
Nem történt meg a számonkérés
Molnár Áron kiemelte azt is, hogy az, hogy az RTL Klub behívhatta az Álarcos énekesbe Eszenyi Enikőt, annak ellenére szerepelhetett a műsorban, hogy az ügyben nem történt valódi számonkérés és nem született meg egy etikai kódex a zaklatásokkal kapcsolatban.
Vidnyánszky Attilát hibáztatja
A számonkérés elmaradása noÁr szerint Vidnyánszky Attila hibája is, azzal ugyanis, hogy kirángatta a politikai platformra az Eszenyi-ügyet, ellehetetlenült annak a lehetősége, hogy a hazai művészvilág közösen meghatározza, hogy mi számít zaklatásnak, mi az a határ, amit nem lehet átlépni.
Verbális erőszakkal vádolták
Tavaly márciusban több mint ötven színész vádolta meg verbális erőszakkal és hatalmi visszaéléssel a Vígszínház akkori igazgatóját, megalázó kommunikációról, elviselhetetlen munkakörülményekről, agresszív vezetői módszerekkel vádolva meg őt. Eszenyi Enikő a vádakra többször is azt mondta, valóban határozott vezetőnek tartja magát, de minden döntését a színház érdekében hozta meg. A Fővárosi Önkormányzat mindezek miatt az ügyek feltárást célzó vizsgálatot indított.
Többen felmondtak
Az évek során több színész felmondott, akik azt állították, hogy nem bírták elviselni Eszenyi Enikő stílusát és megaláztatását. A társulat többsége pedig az új igazgató ellen fordult, és nyíltan vállalták véleményüket, miszerint nem maradhat a Vígszínház élén a színész-rendező.
Botrányos igazgatóváltás
A színészek lázadása egybeesett a Vígszínház igazgatói pályázatának időpontjával. A színház vezetésére Eszenyi Enikőn kívül Rudolf Péter és Csányi János pályázott. A társulat nem támogatta az akkori igazgató munkájának folytatását. A botrány miatt a Fővárosi Önkormányzat sem szerette volna, ha Eszenyi Enikő folytatja munkáját, így Rudolf Péter lett a Vígszínház igazgatója.
Eszenyi Enikő visszavonult
Tavaly júliusban, amikor Rudolf Péter átvette a Vígszínház vezetését, Eszenyi Enikő bejelentette, hogy minden színészi tevékenységétől visszavonul. Úgy volt, hogy az általa rendezett darabok felújító próbáit azonban levezényli, végül a társulat ezt sem szerette volna, így az egykori igazgató végleg szakított a Vígszínházzal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.
Itt a NoÁrral készült interjú
Kiemelt kép: Eszenyi Enikő – Forrás: MTI
