Eszenyi Enikő erőszakos, agresszív kommunikációja miatt hagyta ott a Vígszínházat több színész. Az üggyel kapcsolatban egy közös nyilatkozatot is kiadtak, melyet többek között Stohl András, Bata Éva, Kerekes József, Kovács Patrícia és Hevér Gábor is aláírt.

Gyomorgörccsel járnak dolgozni a Vígbe

A színház egy volt dolgozója, Fenyves Lili a 24.hu-nak hétfőn  beszélt arról, hogy többször is szemtanúja volt abúzusnak és nyilvános megalázásnak is, neki magának pedig egyszer pánikrohama volt Eszenyi Enikő viselkedése miatt.

Fenyvesi Lili négy évig dolgozott rendezőasszisztensként diploma- és vizsgafilmekben, mellette szabadúszóként részt vett színházi produkciókban is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„A Vígszínházban töltött fél évem alatt napi szinten tapasztaltam vagy voltam szemtanúja abúzusnak, a toxikus légkör által kialakult pszichikai nyomás következtében magam is öt kilót fogytam, illetve a kirúgásomat megelőző próbán pánikrohamom volt. Ezt a beteges légkört nagyrészt az igazgatónő viselkedése váltja ki” – mondta a 24.hu-nak a színház korábbi munkatársa.

Fenyvesi szerint az utóbbi években, Eszenyi Enikő igazgatása alatt kezdődött fluktuáció főképp az operatív munkakörök esetében, emiatt pedig állandó bizonytalanság és bizalmatlanság alakult ki. Szerinte ebben komoly szerepe van annak, hogy Eszenyi bárkit, bármikor, bárhogyan kirúg, még ha ezt nem is személyesen teszi, inkább a produkciós igazgatóval végezteti el.

A 24.hu-nak a Vígszínház három korábbi dolgozója is nyilatkozott név nélkül, ők megerősítették, hogy a nyilvános megalázás bevett eszköz volt Eszenyi részéről, ami elviselhetetlen légkört alakított ki, és kulcsszerepet játszott abban, hogy elhagyták a színházat. Többen arról számoltak be, hogy reggelente gyomorgörccsel mentek be dolgozni, aggódva, hogy vajon milyen megszégyenítésben lesz részük aznap.

A lap egyik megszólalója szerint azért működik mégis a rendszer, mert a megalázó bánásmód néha kedvességbe váltott át, a hangulatingadozás tehát kiszámíthatatlan.

Fenyvesi Lili többek között a próbafolyamatokról is beszélt, szerinte Eszenyi figyelmen kívül hagyja a színház működésének alapvető szabályait, az ott dolgozók munka- és szabadidejét. Fenyvesi azt állítja, Eszenyi egyszer hosszasan ordibált vele Premier című előadás próbáján.

Eszenyi Enikő – Forrás: Youtube/TV13

Nagy nevek is megszólaltak

Vígszínházból távozó színészek kérésére tette közé a Színház Online  azt a nyilatkozatot, amelyben neves színészek arról írnak, azért hozzák nyilvánosságra a levelet, mert a Vígszínházban nem állt rendelkezésükre olyan intézményi fórum, ahol a személyes tapasztalataikat, panaszaikat kivizsgálták volna.

„Személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal” –írják a színészek

„Kiállunk az intézményben szerzett tapasztalataikról nyilatkozó Néder Panni színházrendező és Fenyvesi Lili filmrendező-rendezőasszisztens mellett. Fontosnak tartjuk a prevenciót, és szolidaritást vállalunk minden jelenleg is ott dolgozó kollégával, aki a hatalommal való visszaélés áldozata”- áll a nyilatkozatban.

Az aláírók között olyan színészek és színésznők szerepelnek, mint Bata Éva, Harkányi Endre, Herczeg Adrienn, Hevér Gábor, Járó Zsuzsa, Kerekes József, Kovács Patrícia, Lengyel Tamás, Mészáros Máté, Molnár Áron, Péter Kata, Réti Adrienn, Stohl András, Telekes Péter és Tornyi Ildikó.

Kedden hallgatják meg a jelölteket

A Vígszínház élére pályázókat március 10-én hallgatják meg. A posztra hárman pályáznak: Eszenyi Enikő, aki 2009 óta vezeti a színházat. Rudolf Péter színész-rendező, a társulat korábbi tagja  és Csányi János rendező. Döntés március végére várható.

Kiemelt kép: Eszenyi Enikő – Forrás: MTI/Koszicsek Szilárd