Egy ember meghalt, többen megsérültek csütörtök este Érden két társaság összecsapását követően. A balhé azért tört ki, mert két társaság összeszólalkozott.
Amint erről a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, csütörtök este Érden, az Iparos úton két, többfős társaság összeszólalkozott. A vita lövöldözésig fajult, aminek következtében egy 50 éves férfi meghalt, több sérültet pedig a mentők kórházba vittek.
A helyiek és a rokonok elmondása szerint Enyingről jött fel Érdre egy csapat felfegyverkezve, több autóval, hogy egy korábbi balhét rendezzen egy másik társasággal.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Először egy másik benzinkúton verekedtek, majd autóba pattantak, s ekkor vette kezdetét az autós üldözés. Amikor az egyik csapat utolérte a másikat, kipattantak az autóból, majd rárontottak a másik kocsiban ülőkre. Már az autóban elkezdték őket szurkálni és kitépni a járműből – írja a Blikk.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, s bár a mentők stabilizálták az állapotát, az 50 éves férfi belehalt a sérüléseibe.
Kiemelt kép: bűnügyi helyszínelés a lövöldözés helyszínén – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán