Lövöldözés volt az érdi Iparos utcában, egy benzinkút közelében csütörtök este. A tűzharcban meghalt egy ember.  

Rengeteg rendőr vonult ki Érdre, ahol lövöldözés történt csütörtök este. A Blikk információi  szerint több sebesültet mentővel szállítottak kórházba. Úgy tudni, egy ember meghalt a lövöldözésben. Az Origo.hu közben arról számolt be, hogy a benzinkúton két társaság balhézott össze, majd kést és pisztolyt rántottak. A lövöldözés közben négyen megsérültek, egyiküket kritikus állapotban szállították kórházba, de végül elhunyt. Egyelőre rejtély, miért tört ki a harc.

A helyiek és a rokonok elmondása szerint Enyingről jött fel Érdre egy csapat felfegyverkezve, több autóval, hogy egy korábbi szóváltást rendezzen egy másik társasággal. Először egy másik benzinkúton verekedtek, majd autóba pattantak, s ekkor vette kezdetét az autós üldözés. Amikor az egyik csapat utolérte a másikat, kipattantak az autóból, majd rárontottak a másik kocsiban ülőkre. Már az autóban elkezdték őket szurkálni és kitépni a járműből – tudta meg a Blikk.

Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, s bár a mentők stabilizálták az állapotát, belehalt a sérüléseibe. A Blikk információi szerint a benzinkutat lezárták. A helyszínre több rendőrautó és bűnügyi helyszínelő is érkezett. A helyszínen lapunk munkatársának a szemtanúk elmondták, hogy a támadók a szurkálás után bepattantak a kocsijukba, majd elmenekültek. Arról nincs információnk, hogy elkapták-e őket.

A rendőrség a hivatalos oldalán jelentetett meg egy közleményt, amelyben ezt írták:

„A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. július 30-án 20 óra körül Érd, Iparos úton két, több fős társaság összeszólalkozott. A vita tettlegességig fajult, egy 50 éves férfi meghalt, több sérültet a mentők kórházba vittek. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai megkezdték a körülmények tisztázását”.

Kiemelt kép: illusztráció