Huszonkilenc éves korában elhunyt Borsos Olivér, aki korábban az érdi női kézilabdázók és Balázs Attila mellett is dolgozott – erősítette meg a Magyar Teniszszövetség Facebook-oldalán megjelent hírt Borsos Attila, az elhunyt sportember édesapja.

Ahogyan arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, Borsos Olivért Rogán Cecília tihanyi esküvőjének éjszakáján érte borzalmas baleset.

 A tihanyi lakodalmat követően a 29 éves Borsos Olivér – aki korábban teniszezett, később sportpszichológusként dolgozott az érdi női kézilabdázók mellett és szintén tagja volt Balázs Attila stábjának – tisztázatlan körülmények között balesetet szenvedett. A 24.hu azt írta meg, hogy kulcsukat a lagzi helyszínén felejtették. A fiatal sportoló valószínűleg megpróbált felmászni párjával közös tihanyi szállásuk első emeleti szobájába, ám lezuhant – hogy pontosan mi történt, senki sem tudja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Nemzeti Sport szerint az eset következtében fejsérülést szenvedett és csigolyája is törött. 

Borsos Olivér édesapja, a korábbi 182-szeres válogatott kézilabdázó, a jelenleg a Sport Televízió szakkommentátoraként dolgozó Borsos Attila a baleset után azt mondta, hogy fia súlyos, életveszélyes állapotban van és az életéért küzd.

Csütörtök este a Magyar Teniszszövetség a hivatalos Facebook-oldalán számolt be róla, hogy Borsos Olivér elhunyt. A hírt Borsos Attila is megerősítette.

A teniszszövetség azt írja: „Egy kiváló teniszező és szakember távozott közülünk. Olivér mindig korosztálya élvonalába tartozott, a korosztályos válogatott keretének is tagja volt, majd ezen tudását is kamatoztatva dolgozott edzőként és pszichológusként a legjobb hazai játékosok mellett”.

Kiemelt kép: Borsos Olivér – Forrás: Facebook/ Hungarian Tennis