Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Ez aztán a balszerencse: kétszer is bemérték a rendőrök a gyorshajtó autóst ugyanazon a napon Alsónémediben

Alsónémediben mértek sebességet a Pest vármegyei rendőrök. A lakott területen belül megengedett 50 km/h helyett egy autós elsőként 72, később ugyanott 97, míg egy másik, aznapi rekorderként bemért jármű, 109 km/h sebességgel közlekedett. A közigazgatási bírság összességében meghaladja a 300 ezer forintot. A közelmúltban jelentős emelésről döntött a kormány a közlekedési bírságok összegeit illetően, gyakorlatilag minden tételt megemeltek szeptember elsejétől.

Kétszer is bemérték ugyanazon a napon  

Alsónémediben mértek sebességet a Pest vármegyei rendőrök a hét elején. A lakott területen belül megengedett 50 km/h helyett egy autós elsőként 72, később ugyanott 97, míg egy másik, aznapi rekorderként bemért jármű, 109 km/h sebességgel közlekedett. A közigazgatási bírság összességében meghaladja a 300 ezer forintot, mindemellett büntetőpontokkal is számolniuk kell a sofőröknek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Önmagában is balesetveszélyes

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a sebességtúllépés önmagában is balesetveszélyes helyzetet hordoz magában. A balesetek elkerüléséért pedig legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek, legfőképp azzal, ha maradéktalanul betartják a közlekedési szabályokat – írja a police.hu oldal.

Mindent megtesznek ezután is

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése és a közlekedésbiztonság erősítése érdekében a jövőben is minden lehetséges eszközzel igyekszik kiszűrni a forgalomból a legfőbb baleseti okokként számon tartott szabályok megszegőit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Jelentős emelés

A BudaPestkörnyéke.hu foglalta össze, hogy jelentős emelésről döntött a kormány a közlekedési bírságok összegeit illetően. Gyakorlatilag minden bírságot megemeltek szeptember elsejétől.

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 kilométer/óra:

15 km/h-s túllépés esetén 30 ezer forint helyett 39 ezer,

25 km/h-s túllépésnél 45 ezer helyett 58 500 forint lesz a büntetés,

35 km/h-s túllépésnél 60 ezer helyett 78 ezres csekk jön majd.

45 km/h-s túllépésnél 90 ezres csekk helyett 117 ezres jön,

55 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezer,

65 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezer,

75 km/h-s, vagy afeletti túllépésnél pedig 300 ezres helyett 390 ezres büntetést kap a sofőr.

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 és 100 kilométer/óra között van:

15-30 km/h-s túllépésnél 30 ezer helyett 39 ezer,

30-45 km/h-s túllépésnél 45 ezer helyett 58 500,

45-60 km/h-s túllépésnél 60 ezer helyett 78 ezer,

60-75 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezer,

75-90 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezer,

90-105 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezer,

105 km/h-s sebességtúllépés felett pedig egységesen 390 ezer forintos büntetés fog járni.

Ha pedig a megengedett legnagyobb sebesség 100 kilométer/óra felett van:

20-35 km/h-s túllépésnél 30 ezerről 39 ezerre nő a bírság,

35-50 km/h-s túllépésnél 45 ezer forintról 58 500 forintra nő a büntetés,

50-65 km/h-s túllépésnél 60 ezer forint helyett 78 ezret,

65-80 km/h-s túllépésnél 90 ezer helyett 117 ezret,

80-95 km/h-s túllépésnél 130 ezer helyett 169 ezret,

95-110 km/h-s túllépésnél 200 ezer helyett 260 ezret kell fizetni,

110 km/h-s túllépésnél pedig az eddigi 300 ezres bírság helyett 390 ezer forintot kell fizetni.

Ittas vezetés esetén

Emelték a gyorshajtás és az ittas vezetés utáni büntetéseket a személy- és áruszállításban dolgozók esetében is. Ha valaki gyorsan hajt, vagy részegen ül a volán mögé, akkor 2000 köbcentis, vagy annál kisebb motor esetén az autó sofőrjére az eddigi 400 ezres büntetés helyett 520 ezer forintos büntetés jár, 2000 köbcentis motorméret felett viszont az eddigi 800 ezres büntetés egészen 1,04 millió forintig nő. 

Autópályás büntetések

Az autópálya leállósávján vezetésért 130 ezer forintos büntetést szabhatnak ki, a kötelező haladási irány megszegéséért pedig 65 ezrest. Ha valaki a behajtani tilos tábla ellenére hajt be valahova, 39 ezer forintos büntetést kap.

390 ezres büntetés is járhat

Ha engedély nélkül hajt be fokozottan védett természeti területre, 390 ezres büntetésre számíthat. Jogosulatlan úthasználatért – függően annak időtartamától és a járműkategóriától – 39 000–214 500 közti büntetést kell fizetni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a napi rekorder gyorshajtó. Fotó: police.hu

Exit mobile version