Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Fogta az ölében, de már haldoklott a gyerek” – megszólalt egy szemtanú, aki végignézte a pesterzsébeti tragédiát, a sofőrt végül nem tartóztatták le

Együttműködik a hatóságokkal, és sajnálatát fejezte ki az a férfi, aki balesetet okozott kedden egy pesterzsébeti iskolánál. A sofőr szabadlábon védekezhet. Az eset kapcsán megszólalt egy szemtanú is, aki azt mondta: látta, ahogy a gyermeket az édesanyja fogta az ölében, de már haldoklott. „Végignéztem, nem tudtam segíteni” – idézte fel.

Rádőlt a betonkerítés

Ahogy arról a BudaPestkörnyéke.hu az elsők között beszámolt, borzasztó tragédia történt kedd reggel fél nyolc körül Budapest 20. kerületében, a Mártírok útján. Egy tehergépkocsi egy kerítésnek ütközött, ami a járdán tartózkodó gyalogosokra dőlt. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Papírgyűjtés volt az iskolában

A helyszínről származó információink szerint a tragédia Pesterzsébeten, a Mártírok útján, az egyik helyi iskola előtt történt. Az intézményben papírgyűjtés volt, a hulladékszállító autó reggel érkezett az iskolához. A szemtanúk elmondása szerint a szállítóautó eddig ismeretlen okok miatt nekiment a kerítésnek, amitől a kaput tartó betonfal kidőlt. Éppen ott állt az iskolába járó 9 éves kisfiú, aki nem tudott elmenekülni az omlás elől.

Nem élte túl

A törmelék alá szorult gyermekhez azonnal segítséget hívtak, és bár mindent megtettek érte, nem élte túl a balesetet. A helyszínen életét vesztette. A tragédiát a gyermek egyik szülője is végignézte, aki a fia mögött pár méterrel tartózkodott. Ő is megsérült, a mentők kórházba szállították.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Senki nem tudott segíteni”

Az egész országot megrázta a kisfiú, Ricsi halála. Egy szemtanú, aki szintén az iskolába vitte a gyerekét a tragédia reggelén, a TV2 Tényeknek könnyeivel küszködve mesélt a tragikus eseményről. Azt mondta, sokan próbáltak segíteni. „Tízen nem tudták felemelni azt a betont. Nem tudták, senki sem tudott segíteni” – idézte fel.

„Fogta az ölében”

A megsérült édesanya nem törődött a fájdalmaival, azonnal a gyermekéhez ugrott. „Fogta az ölében, de már haldoklott a gyerek. Végignéztem. Nem tudtam segíteni” – mondta el a szemtanú.

Támogatják a szülőket

A kidőlt kaput azóta lezárták, csak a főbejáraton lehet bejutni az iskolába. Az intézmény később egy közleményt adott ki, amiben azt írták, mindenben támogatják a szülőket. „A hibáztatás teljesen természetes, mi magunk is ezt tesszük, a hatóságokkal együttműködünk mindenben” – fogalmaztak a vezetők.

Rekonstruálták a balesetet

Még órákig a helyszínen tartották a sofőrt a rendőrök, hogy rekonstruálják a baleset körülményeit. A büntetlen előéletű férfinak többször ki kellett hajtania a kapun, hogy pontosan kiderüljön, hogyan sodorta el a kerítést.

Kihallgatták

A 24.hu úgy tudja, hogy bár a BRFK a letartóztatását kezdeményezte, az ügyészség úgy döntött, nincs szükség kényszerintézkedésre a teherautó sofőrjével szemben. A nyomozó hatóság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a balesetet okozó férfit.

Sajnálja a történteket

A férfi a gyanúsítás ellen nem jelentett be panaszt, részletes vallomást nem tett, ugyanakkor kifejezte sajnálatát a történtek miatt és jelezte, hogy együttműködik a hatósággal – tudta meg a lap.

Nem tartóztatták le

Az ügyész elmondta még, hogy a nyomozást irányító Budapesti 6. és 7. Kerületi Ügyészség a rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy nem állnak fenn a törvényes feltételei annak, hogy letartóztassák a sofőrt.

Büntetlen előéletű

A nyomozó hatóság a szükséges kihallgatásokat elvégezte, a helyszíni szemlét lefolytatta, nincs olyan eljárási cselekmény, amelynek eredményét a gyanúsított veszélyeztetni tudná. Emellett a gyanúsított büntetlen előéletű, és közlekedéssel kapcsolatos szabálysértése sem volt korábban. Bejelentett lakóhellyel, munkahellyel rendelkezik, és az életkörülményei rendezettek – áll az ügyészség indoklásában.

Szabadlábon védekezhet

Mindezekre való tekintettel a kerületi ügyészség intézkedett a gyanúsított őrizetének megszüntetése érdekében. Ez azt jelenti, hogy a férfi továbbra is gyanúsítottja az ügynek, csak szabadlábon védekezhet tovább. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a baleset helyszíne – fotó: BPK/GK

Exit mobile version