Hivatalosan is közzétette a rendőrség azt a tragikus hírt, amely péntek este történt Budaörsön. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy rosszul lett és meghalt a Budaörsi Rendőrkapitányság 38 éves nyomozója. Rózsa Péter életéért sokáig küzdöttek a mentők, sajnos nem tudták megmenteni.
Családhoz indult haza
“A mindig vidám kolléga a családjához indult haza tegnap este, de már nem érkezett meg. Az utcán lett rosszul és hiába volt a gyors orvosi ellátás, már nem lehetett rajta segíteni” – írja szombaton közösségi oldalán a Biatorbágyi Bűnmegelőzés. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Vártak a csodára
A bejelentést követően minden szolgálatban lévő rendőr, polgárőr azonnal helyszínre indult, hátha tudnak valamit még tenni. “Fátyolos szemmel, szótlanul segítettek a mentőszolgálat munkatársainak, imádkozva a csodáért. de a csoda nem érkezett Péter a helyszínen elhunyt”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Budakeszin teljesített szolgálatot
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt írta, hogy a 38 éves nyomozó rendőri pályafutását 2008 júliusában kezdte és azóta szolgált Budaörsi Rendőrkapitányság állományában. Kezdetben járőr feladatokat látott el Budakeszin, majd ugyanott lett nyomozó, később pedig járőrvezető. Az elmúlt nyolc évben a kapitányság Bűnügyi Osztályán volt nyomozó.
Gyászol a rendőrség
“Munkatársunk 2025. szeptember 18-án, az esti órákban lett rosszul egy budaörsi utcán. Az életét már nem tudták megmenteni. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság valamennyi munkatársa részvétét fejezi ki és osztozik a család fájdalmában” – írja közösségi oldalán a rendőrség.
Meghalt a kapitány
Pénteken meghalt Hódmezővásárhely rendőrkapitánya. Szabó Zsolt önkezével végzett magával, halálhírét Márki-Zay Péter jelentette be. A polgármester szerint a rendőrfőnök halálához az vezetett, hogy néhány nappal ezelőtt az egyik helyi médium egy lejáratcikket hozott le róla. A cikket az érintett hírportál, Szabó Zsolt halála után, eltávolította az oldaláról. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Rózsás Péter – Forrás: Facebook/Pest megyei rendőrség
