A 31 éves Szilágyi Áron ma megszerezte harmadik olimpiai aranyérmét Tokióban, ezzel rekordot állított fel. Az ünneplésről készült képeket érdemes megnézni. Öröm, eufória, boldogság. A róla szóló dokumentumfilmben egyértelműen fogalmazott: „Győzni akarok, győznöm kell” – mondta az immár háromszoros olimpiai bajnok sportoló.
A harmadik olimpiai arany
Sorozatban harmadik olimpiáján, Tokióban is bejutott a döntőbe a kardvívó Szilágyi Áron, miután legyőzte grúz, majd olasz ellenfelét. Így harmadszor is aranyérmes, ami ebben a versenyszámban korábban még senkinek sem sikerült.
Szilágyi Áron az éremmel

Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Nagyon büszke és boldog
„Azt fel kell fognom, hogy mit csináltam ma, hogy háromszoros olimpiai bajnok lettem egyéniben, de azt óvatosan visszautasítom, hogy én lennék a sportág legnagyobb legendája. Természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit itt ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem, de úgy érzem, vannak még címek, amiket meg lehet szerezni. Sok minden jár a fejemben, de egyelőre engedjék meg, hogy ezt megünnepeljem.” – mondta Áron az Indexnek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Áron a dobogó csúcsán
Tudta mi kell a győzelemhez
„Elsőre el sem hittem, hogy nyertem, és továbbra is nehéz felfogni, hogy háromszoros győztes vagyok. Nehéz különbséget tenni a három siker között, Londonban még nagyon fiatal voltam, Rióba és ide viszont már úgy érkeztem, hogy tudtam, mi kell a győzelemhez, úgyhogy ezek talán könnyebbek voltak.” – tette hozzá a boldog sportoló.
Áron ünnepel
Mentális harc
A Szilágyi Áronról szóló dokumentumfilmet tegnap mutatták be, az előzetese elérhető a Youtube-on. Ebben Áron arról beszél, hogy van egy nagyon komoly mentális harc a páston. A sportoló azt is elmondta, hogy a vívás adja neki azt az élményt, hogy valamit igazán jól csinál.
A győzelem pillanata
Aranyat csak egy valaki kaphat
Matekból is jó volt
Szilágyi Áron 1990-ben született Budapesten, a Vasas SC versenyzője. A Fazekas Mihály Gimnázium matematikai tagozatán érettségizett 2008-ban. 2010 szeptemberétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán a nemzetközi tanulmányok alapképzési szak hallgatója. Angolul és franciául beszél, matematikából országos versenyeken ért el kiemelkedő eredményeket. 2012-ben felvételt nyert a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára.
Nézd meg az Áronnal készült doksifilm előzetesét
Kiemelt kép: Szilágyi Áron – Fotó: MTI/Illyés Tibor