A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus delta variánsa ellen – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulóján.
Hatékonynak mondják
Murasko szerint a Szputnyik V-vel való beoltottság több mint 95 százalékban véd meg a nehéz lefolyású Covid-19-től.
69 ország
Az első orosz vakcina használatát mára 69 országban engedélyezték, amelyek összlakossága 3,7 milliárd. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Orron keresztül lehet majd használni
Alekszandr Gincburg akadémikus, a vakcinát kifejlesztő Gamaleja Intézet vezetője az Izvesztyija című napilapnak kijelentette, hogy kész a klinikai tesztelésre a Szputnyik V nazális változata.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Permet formájában
Elmondta, hogy a szervezetbe az orron át bepermetezhető készítmény voltaképpen az oltóanyag második összetevője.
Állítólag tesztelnek
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 170,1 millió, az elmúlt napon pedig 388 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 256 373 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Központban
Bécs városa szerdán újabb oltópontot nyitott a koronavírus elleni oltáspkhoz, ezúttal a Stephansdomban, azaz a Szent István-székesegyházban.
Bejelentkezés nélkül
Az oltóponton előzetes bejelentkezés nélkül csütörtöktől vasárnapig 10 és 21 óra között lehet felvenni az oltást, és egyelőre augusztus 22-éig lesz üzemben. A 18 éven felülieknek a Johnson & Johnson, míg a 12-17 éves korosztálynak a BioNTech/Pfizer vakcinája áll rendelkezésre.
Kishajó a Dunán
Bécs városa – az ingyenes tesztelés mellett – nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél több embert elérjenek az oltással: az oltópontokon kívül számos bevásárlóközpontban és az Austria Centerben is folyik az immunizálás, sőt, oltóbuszok, illetve egy, erre a célra kialakított kishajó a Dunán is járja a várost.
Ausztriában egyharmaddal kevesebben haltak meg, mint Magyarországon
Ausztriában eddig 5 364 105 ember kapta meg a vakcina első adagját, mindkettőt pedig 4 891 092-en. Az elmúlt 24 órában jelentősen megugrott az új megbetegedések száma: 902 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést. A járvány halálos áldozatainak száma Ausztriában 10752, nálunk 30 ezer felett van ez a szám.
Címlapfotó: MTI/Balazs Attila