Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Hátborzongató! Bomló holttestet találtak a volt csepeli kenyérgyár területén, kiderült, hogy meggyilkolták a 21 éves fiatalt

Bomló holttestet találtak egy használaton kívüli csepeli gyártelepen. A budapesti rendőrök azonosították az eltűntként keresett elhunytat, a nyomozás pedig megállapította, hogy a fiatal férfit a nyáron meggyilkolták. Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették a feltételezett tettest és bűntársát.

Holttestet találtak Csepelen

A volt csepeli kenyérgyár területén füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet szeptember 16-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányság először közigazgatási eljárást indított, melynek keretében megállapították, hogy az elhunyt egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be, azóta kereste a rendőrség. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bűncselekmény történt

A beszerzett adatok alapján felmerült, hogy bűncselekmény történt, ezért az eljárásba bekapcsolódott a BRFK Életvédelmi Osztálya. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a nyomozók azonosítottak, majd szeptember 22-én 21. kerületi lakcímeikről előállítottak két fiatalembert.

Halálos seb

A nyomozás adatai szerint a 20 éves Sz. Bence és a 25 éves Sz. Krisztián, utóbbi kocsijával 2023. július 20-án éjszaka a későbbi áldozattal együtt ment a csepeli gyárterülethez, ahol Sz. Bence halálosan megsebesítette a sértettet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Két embert hallgattak ki

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán Sz. Bencét emberölés bűntett, Sz. Krisztiánt, aki tudott a gyilkosságról, de nem értesítette a hatóságot, bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Még a véres eszköz is előkerült

Lakásaikon megtalálták a sértett telefonját, laptopját, iratait és más értéktárgyait, Sz. Bencétől pedig az elkövetéshez használt, még mindig véres éles eszköz is előkerült.

Beismerő vallomást tettek

Mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett. A BRFK nyomozói őrizetbe vették őket, a bíróság azóta elrendelte Sz. Bence letartóztatását, illetve Sz. Krisztián bűnügyi felügyeletét. A rendőrök azt még vizsgálják, hogy mi volt a bűncselekmény indítéka – számolt be róla a police.hu oldal.

Kora reggel történt a szörnyűség

Ahogyan azt elsők között megírtuk, egy 24 éves férfi kioltotta a saját anyja életét Budapesten a 16. kerületben. A fiú a Fertály utcai lakásukban támadt az anyjára. Olyan sebet ejtett rajta, amelynek következtében az asszony meghalt. 

Önmagával is végezni akart a fiatalember

A fiatal férfi tettét követően önmaga ellen fordult. A zsaruk a helyszínen elfogták, majd a mentők rendőri kísérettel vitték kórházba. Miután ellátták, csak azt követően kerülhet sor az elszámoltatására.

Öt tagja volt a családnak

A bűnügyi nyomozók lezárták a nagy napelemekkel felszerelt épület mindkét bejáratát, írta meg a Blikk. A házban a lap információi szerint egy házaspár élt, három fiukkal együtt. A családfő, L. Róbert végzettségét tekintve mérnök, ő vezeti a saját, energetikával foglalkozó cégét.

Csendes család volt

A lapnak nyilatkozó környékbeliek azt mondták, hogy a család csendben, nyugalomban élt. A három fiú, Zsolt, Csaba és Richárd rendesnek tűntek. A telket évtizedekkel korábban vásárolták a szülők, majd miután elkészült, akkor születtek a fiúk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version