Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Hétfőtől drágább lesz a taxizás Budapesten: a taxisok szokás szerint elégedetlenek az áramemelés mértékével

Ismét emelik az áraikat a taxisok. A Fővárosi Közgyűlés 10 százalékos tarifaemelést szavazott meg, a budapesti taxisok viszont keveslik. Annak ellenére, hogy hosszú hónapokig rájuk mis vonatkozott az üzemanyag-ársapka, és a KATA adózási formánál is kivételes helyzetben vannak. 

Drágul a taxizás

Március 6-ától 10 százalékkal drágábban taxiznak a budapestiek, miután a Fővárosi Közgyűlés január 25-én áremelést szavazott meg. Az alapdíj 1000 forintról 1100-ra, a kilométerdíj 400 forintról 440-re emelkedik, a percdíj pedig 100 helyett 110 forint lesz.– írta a Hvg360.

Bécsi modell

A bécsi modell mintájára a főváros a hatósági árat középértéknek tekintette volna, amelytől a taxitársaságok felfelé és lefelé is eltérhetnek 10 százalékkal. A kormány azonban január végén rendeletben tiltotta meg a maximált (azaz a sávos) hatósági ár bevezetését, de ettől még az egységes, 10 százalékos emelés maradhatott.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Még több emelést akarnak

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség  elnöke azt mondta, hogy mindenképpen szükség lesz a díjak további korrekciójára. További emelésre a főváros akkor lát okot, ha az átlagkereset, az üzemanyagár és a maginfláció együttes növekedése meghaladja a 20 százalékot – fogalmazott ezzel kapcsolatban Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Az utóbbi egy évben több mint 10 százalékkal, 5600-ra emelkedett a taxisok száma Budapesten.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Piaci áron tankolnak

A taxisok érdekvédelmi szervezete még decemberben írt levelet a miniszterelnöknek, amelyben a tarifaemelést szorgalmazták, mivel számukra is megszűnt az üzemanyag-ársapka. 

Egységes javaslat

Az elfogadott előterjesztésben azt írták, a taxis szervezetek (City Taxi, 6×6 Taxi, Főtaxi, NSZ, OTSZ, Taxi 4, BKIK) tavaly december 12-én egységes javaslattal fordultak a fővárosi önkormányzathoz, amelyben két változatban fogalmazták meg a javaslataikat.

Egyik javaslat

Az egyik javaslat szerint a telefonon vagy online előzetesen megrendelt szolgáltatás esetén az alapdíj 1000 forintról 2000 forintra emelkedett volna, amellett, hogy a többi díjtétel változatlan maradt volna. 

10 százalékos emelés

A másik – végül elfogadott javaslat – a tarifák 10 százalékos emeléséről szólt. Később a szervezetek újabb javaslatot fogalmaztak meg, amelyben az alapdíjat egységesen 1500 forintra, míg a többi díjtételt 10-10 százalékkal kezdeményezték emelni.

Kis távolság

A nem támogatott javaslatok a kis távolságra szóló utazásokat aránytalanul drágították volna, miközben sok esetben a kis távolságra szóló utazások nem kényelmi célúak, hanem közszolgáltatások vagy más alapvető szolgáltatások igénybevételét célozzák – írták az akkori előterjesztésben.

Elégedetlenek az emeléssel 

Az Országos Taxis Szövetség egyébként furcsállja, hogy a főpolgármester végül a 10 százalékos emelést terjesztette a Fővárosi Közgyűlés elé, miután a taxisok 2022 tavaszán elfogadták azt az irányelvet, ami alapján az ármegállapításkor figyelembe kellene venni az inflációt, a KSH által kiadott statisztikai számokat, a maginflációt, amik eredménye alapján idén tavaszra 22 százalék az az érték, ami realizálódott.

Levelet írtak a főpolgármesternek

Metál Zoltán azt mondta, kérték a fővárosi testületet, hogy gondolják át a dolgok, mert annak semmi logikája, hogy egy januári közgyűlésen, március 6-i bevezetéssel, 10 százalékot emelnek, majd rá két hónapra megint. Erre azonban nemleges válasz érkezett, és az említett mértékű emelést fogadták el. A szakmai oldal képviselői ezután közösen fordultak levélben Karácsony Gergelyhez, akitől kaptak is időpontot az újabb egyeztetésre. „Fura mód” épp arra a 6-ai napra, amikor hatályba lép a 10 százalék.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció 

Exit mobile version