Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Itt a Magyar Orvosi Kamara álláspontja az egészségügyben dolgozók kötelező COVID oltásával kapcsolatban

Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában közölte, hogy augusztus 1-től – bizonyos feltételekkel – felvehető a harmadik oltás, illetve arról is beszélt, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelezővé fogják tenni a koronavírus elleni vakcinát.

Tehát kötelező

A kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a harmadik oltás lehetőségérő és ott tért ki arra is, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás. Mint mondta: „az egészségügyben csak az dolgozhat, aki be van oltva koronavírus ellen” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszólalt a MOK

A döntés kapcsán most megszólalt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is, akik fontosnak tartják és üdvözlik a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét az egészségügyben dolgozók számára, erről a kamara elnöksége tájékoztatott pénteken a szervezet honlapján.

A védelem biztosítása

„Jelenleg ez az intézkedés biztosíthatja a betegek és a kollégák védelmét” – írták. A kamara emlékeztetett: eddig is volt kötelező oltás, például a hepatitisz B elleni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nincsenek hivatalos adatok

Az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni átoltottságáról a kamarának hivatalos adata nincs, de az átoltottságuk magasabb, mint a lakosságé – áll a közleményben.

Ezt mondja a MOK titkára

Nagy Marcellel, a MOK titkára szerint egyébként nem csak az egészségügyben kellene kötelezővé tenni a vakcinát. A 444.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy abszolút támogatja a döntést, mely szerint kötelezővé tették az egészségügyi dolgozók számára a vakinát.

Minél több embernek van oltása, annál jobb

„Ott van például a hepatitis B elleni oltás, ami most mindenki számára kötelező, de az egészségügyi dolgozók számára korábban is az volt. Amikor döntöttek erről, évi 2-300 új esetről tudtunk az országban. Most pedig egy olyan járványról beszélünk, amibe naponta haltak bele ennyien. De még nem tudjuk, hogy a koronavírus elleni oltás csak azok számára lesz-e kötelező, akik közvetlenül részt vesznek a betegellátásban, vagy a háttérszemélyzet számára is.” – mondta az interjúban Nagy Marcell, aki kitért arra is, hogy össztársadalmi szinten minél több embernek van oltása, annál jobb.

Nem csak az egészségügyben kellene kötelezővé tenni

Nagy Marcell a lapnak továbbá arról is beszélt – bár mint mondta ez csupán a saját véleménye -, hogy nem csupán az egészségügyi dolgozók számára kellene kötelezővé tenni az oltást.

A szociális szférában is kötelező kellene, hogy legyen

„Úgy gondolom, hogy az egészségügyön kívül a szociális szférában és a kritikus infrastruktúrák, például az áram- és gázellátást biztosító cégek dolgozóinál is kötelezővé lehet tenni az oltást. Szerintem az oktatásban is van helye, akárcsak azoknál a vállalatoknál, ahol az alkalmazottak sok emberrel találkoznak.” – mondta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Exit mobile version