Új iskola épül Gyömrőn – ezt Magyar Péter jelentette be csütörtökön közösségi oldalán. A kormány szerdán döntött arról, hogy 11 milliárd forintot csoportosít át az új iskolakomplexum megépítésére. A városban évek óta konténerekben tanulnak a gyerekek. A szülők hiába könyörögtek évek óta, hogy végre Gyömrő is kapjon egy iskolaépületet, Lázár János a beruházást lehúzta a listáról. Gulyás Gergely pedig egyenesen az igazgatót tette felelőssé azért, amiért beázott az épület.
Áldatlan állapotok Gyömrőn
Többször beszámoltunk róla, hosszú évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a Fekete István Általános Iskolában. Az iskola épülete beázott, kilógtak a falakból a vezetékek, egyszerűen alkalmatlan volt arra, hogy abban gyerekek tanuljanak. Ráadásul rohamosan nőtt Gyömrő lakossága, több lett a gyerek, ezért egy konténeriskolát állították fel a város végén. Kapcsolódó cikk: Felháborító! Patkányok közt és szennyvízben tanulnak a gyömrői gyerekek a konténeriskolában
Lázár lehúzta a listáról
De ez sem jelentett megoldást, mert a konténereket időnként elöntötte a szennyvíz és patkányok szaladgáltak az udvaron. A szülők mindent megtettek, hogy jobb körülmények közt tanuljanak gyermekeik. Aláírást gyűjtöttek, tüntettek, az előző országgyűlési képviselő pedig csak ígérgetett. A fideszes Szűcs Lajos azonban semmit nem tett az ügy érdekében. Lázár János, akkori beruházási miniszter, pénzhiányra hivatkozva, lehúzta a listáról a gyömrői általános iskola építését. Kapcsolódó cikk: “Ha beázik egy iskola, az az igazgató felelőssége” – mondta Gulyás Gergely a gyömrői iskola tarthatatlan állapotára reagálva
11 milliárd forintos beruházás
Magyar Péter csütörtök reggel közösségi oldalán jelentette be, a kormány szerdai ülésén döntött: új, korszerű iskolaépületet kap Gyömrő. A 24 tantermes, 9 szaktantermes, és egy tornacsarnokos épületre 11 milliárd forintot különítenek el. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a TISZA Párt országgyűlési képviselője, Balajti István az elmúlt hónapokban rengeteget dolgozott azért, hogy ez a beruházás megvalósulhasson.
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!
6500 négyzetméteres iskola épül
A térség országgyűlési képviselője elmondta, idén már a második tanévet kezdte meg 600 gyömrői gyermek a konténeriskolában. Az új iskola, a régi, Kossuth Ferenc utcai épület helyén épül fel. A beruházás részeként egy 6500 négyzetméteres épület, parkoló, járdák és utak épülnek az iskola közvetlen környezetében. “Mert minden magyar gyereknek korszerű iskola jár, éljen bárhol az országban”. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Magyar Péter és Balajti István bejelentése
Kiemelt kép: konréneriskola Gyömrőn – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu
