Vádat emeltek egy ráckevei család ellen, amelynek minden tagja kábítószerrel kereskedett. A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt állítja őket bíróság elé.
Drogot árultak
A család 2023 nyarától közel egy éven keresztül árult több fajta kábítószert a környéken élő fogyasztóknak. A pár idősebb gyermeke volt a fő értékesítő, akinek a szülei és a 18 évesnél fiatalabb testvére is közreműködtek a kábítószer beszerzésében, kimérésében, a vevőkkel történő egyeztetésben és kiszolgálásában. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
A gyerekek hordták a drogot
Többször is a fiatalkorú gyermeknek kellett otthonról elhozni a testvére által eladott kábítószert, illetve több alkalommal neki kellett a hozzájuk illegális szerért érkező embereket kiszolgálnia. A kábítószer kereskedelemből befolyt összeget a család közösen élte fel.
Rosszul lett egy vásárló
2023 decemberében az egyik vásárló, miután fogyasztott a kábítószerből, rosszul lett és válságos állapotban szállították be egy budapesti kórházba, ahol mesterséges altatásba helyezték. Ezt követően a vásárló édesapja egy rokonát kérte meg, hogy menjen el a családhoz és hangfelvétel készítése mellett vegyen kábítószert, hogy utána feljelentést tegyenek a rendőrségen. A feljelentés megtétele után a rendőrség kutatást tartott a család ráckevei otthonában, ahol kábítószert találtak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Vádat emeltek
A Pest Vármegyei Főügyészség a család tagjait minősített kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és a szülőknek kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelniük kell. A párral és a nagyobb gyermekükkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, valamint a szülők minden olyan foglalkozástól való eltiltásának kiszabását indítványozza a főügyészség, amelynek keretében 18 éven aluli személlyel kerülnének kapcsolatba.
Felfüggesztett börtönre ítélnék
A fiatalkorú vádlottal szemben a főügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza. A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció
