Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Kiderült: már az első megkapott vakcina után kiküldik az oltási igazolványt

Koronavírus oltás

Koronavírus oltás - Forrás: Facebook/Koronavírus Tájékoztató Oldal

Módosították a védettségi igazolványok kiadásának szabályait, tudta meg a Portfólió. A lap azt írja, hogy a kormányrendelet által kimondott legfontosabb változás, hogy már egy oltás is elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot.

A védőoltás tényének igazolása

Mint írják a korábbi rendeletben az szerepelt, hogy az Európai Unión belül, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált, a a gyártó által meghatározott dózisú COVID-19 oltóanyaggal történt védőoltás tényének az igazolásával történik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Módosító rendelet

Ebből a rendeletből került ki most az a rész, hogy az igazolványt csak a gyártó által meghatározott dózisú esetben lehet kiadni. A módosító rendelet későbbi passzusa szerint az új rendelet hatálybalépése előtt az alapimmunizáláshoz két oltás volt szükséges, de ez már nem feltétel a lap értelmezése szerint, írják. FONTOS! Tényleg az oltási könyv lesz a legfontosabb dokumentum a jövőben? Ezt mondja a jogi szakértő a covid-oltásról

Visszamenőleg is jár

A módosító rendelet továbbá arról is rendelkezik, hogy akik a hatályba lépés előtt kapták meg a vakcinát, azok ugyanúgy megkapják a védettséget igazoló okmányt, mint azok, akik a módosítás után kapták csak meg az oltást, és ezt hivatalból kiküldik a számukra 1-2 héten belül. Hogy mire ad felhatalmazást majd az oltási igazolás, arról egyelőre nem született döntés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Folyamatosan zajlik a vakcinázás

Az oltási program rendben, ütemezetten és hétvégén is zajlik, közel 400 ezer regisztrált idős oltását végzik ezekben a napokban is a háziorvosoknál a Sinopharm és a Moderna oltóanyagokkal és a kórházi oltópontokon a Pfizer-vakcinával. Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltás került felfüggesztésre, erre a jövő hét második felében kerül sor – írták ma a koronavírus tájékoztató oldalon.

74 ezer embert akartak beoltani

Ez az utolsó mondat pedig már csak azért nagyon érdekes, mert mint arról a BudapestKörnyéke is beszámolt a hétvégére tervezett nagy oltási akciót, melynek során 74 ezer embert kívántak beoltani, lemondták.

Sokan szerencsét próbáltak

Ennek ellenére sokan szerencsét próbáltak és felkeresték az oltópontokat, csodák csodájára pedig az oltást megkapták, méghozzá az AstraZenecát.

Ezt mondta az egyik férfi

Az egyik férfi például azt mondta: „Kicsit féltem tőle, hogy lepattintanak majd, de semmi, a bejáratnál csak annyi történt, hogy a portás megkérdezte, az első vagy második oltásomra jöttem-e, amikor mondtam, hogy az elsőre, akkor jobbra küldött. Ott már állt egy kisebb sor, majd katonák fogadtak, az ügyintéző pedig elkérte a papírjaimat, ekkor derült ki, hogy nem vagyok rajta a listán. Amikor azonban felmutattam a Vakcinainfótól kapott sms-t, felvették az adataimat, elkérték az igazolványaimat és felírtak” EZ IS ÉRDEKELHET: Orbán Viktor: „A következő két hét nehéz lesz”

Ami pedig a legérdekesebb az egészben, hogy a hétvégén olyanok is megkapták a vakcinát, akik úgy keresték fel az oltópontot, hogy valójában nem is regisztráltak, így sms értesítést sem kaphattak. Erről részletesen itt írtunk.

Kálmán Olga is megkapta az oltást

Kálmán Olga, a DK politikusa is megkapta a lemondó sms-t, ám ennek ellenére elment a kijelölt oltópontra, ahol gond nélkül megkapta az oltást, erről a LikeNews.hu hírportál számolt be. Kálmán Olga a közösségi oldalán is megosztotta, hogy bizony megkapta a vakcinát a lemondó sms ellenére is, mint posztjába írja “ÉN IS MEGKAPTAM A LEMONDOTT VÉDŐOLTÁST! Valljuk be, mint kiscica a gombolyagba, úgy gabalyodott bele a kormány a tömeges oltás megszervezésébe.” – írta posztjában a politikus. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Koronavírus tájékoztató oldal Facebook

Exit mobile version