Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Kimenekítették Izraelből a Fővárosi Nagycirkusz négy artistáját

Sikeresen kimentették a Fővárosi Nagycirkusz négy artistáját Izraelből. A művészek a Hamász támadása idején tartózkodtak az országban, azóta szerencsésen hazaértek.

Gyors intézkedés  

 „Az izraeli események kapcsán gyors intézkedésre volt szükség. A háború kitörése azt is jelentette, hogy törlésre kerültek a repülőjáratok, és az Izraelben tartózkodó magyar artistáknak óvóhelyen kellett tölteniük az éjszakát. Horváth Judit, Dobos Richárd, René Casselly és Csanády Bernát nehéz órákat élt meg” – írta Facebook-oldalán a Fővárosi Nagycirkusz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mentesítő járat

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ segített az artistáknak, a szervezet külügyminisztériumi bejelentést tett, konzuli segítséget kért. „Magyarország Külügyminisztériuma intézkedett, mentesítő járatot indított a régióból. Nagy öröm számunkra, hogy mind a négy artista épségben hazatért!” – írták a közösségi oldalon.

Nem tudtak hazajönni

Amint arról korábban beszámoltunk, egy közel 100 tagú roma turistacsoport ragadt Izraelben, miután a Hamász palesztin szélsőséges szervezet október 7-én rakétaáradatot zúdított az ország déli és középső részére.  A kint maradt magyarok nagy része a Ceglédi Hit Gyülekezet tagjai voltak, akik egy izraeli nemzeti ünnepre, a sátoros ünnepre érkeztek a Szentföldre, a keresztények felvonulására.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

87-en maradtak Izraelben

Ifj. Rostás-Farkas György, a Roma Szeretetszolgálat elnöke vasárnap arról beszélt, hogy 20-30 turista még pénteken hazatért, de 87-en Izraelben ragadtak, esti járatukat törölték és nem tudni, mikor juthatnak haza Magyarországra. 

Segítségért könyörgött

Kis Grófo Facebook oldalán közölte, hogy neki is vannak családtagjai és barátai a repülőtéren veszteglő csoportban: „Nagyon szomorú vagyok. Segítsetek. A magyarországi testvéreim, családtagjaim és barátaim kint rekedtek az Izraeli háború területén és nem tudnak hazajönni. Gyerekekkel vannak és nagyon félnek a jelenlegi állapot miatt! Belegondolni is félelmetes, hogy mit élhetnek át”.

Napokig maradniuk kell

Szijjártó Péter miniszter még szombaton közölte: a szóban forgó repülőtér egyelőre nem zárt be, de egyes légitársaságok törölnek járatokat, ezért tervezett utazás esetén fokozott tájékozódás szükséges.

Segítettek a bajbajutottaknak

A külügyminiszter vasárnap délután a Facebook-oldalán annyit mondott a kinti magyarokkal kapcsolatban, hogy négyszáz, Izraelben tartózkodó magyarral tartják a kapcsolatot. Folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági helyzetről és a repülőtér működéséről. Hétfőn hajnalban végül 205 magyar hazaérkezett Izraelből, köztük a bajba jutott romák is.

Hálálkodik a mulatós

 „Hála a drága jó Istennek, megérkeztek a kint rekedt magyar állampolgárok Izraelből. Hatalmas köszönet a magyar állampolgárok nevében is Szijjártó Péter külügyminiszter úrnak, hogy épségben hazaértek! Vigyázzatok magatokra” – írta hálálkodó üzenetét Kis Grófo hétfő délelőtt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: hazatértek az artisták. Fotó: Facebook/ Fővárosi Nagycirkusz

Exit mobile version