Életének 64. évében váratlanul elhuny a Budapesti Honvéd legendája, a világbajnoki ötödik és kilencszeres magyar bajnok Danyi Jenő – tudatta kedden a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.
Megverték a postán
A szerdai Blikk azt írja, az egykor ünnepelt sportolót megverték a postán, sorban állás közben. Az eset még hetekkel ezelőtt történt, ám testvére, Dani Gyula szerint a támadás hozzájárult fivére halálához.
Kíméletlenül bántak el vele
„Egy szeptemberi napon sorban állt a postán, amikor odalépett hozzá egy férfi, többször megütötte, majd meg is rugdalta. Kíméletlenül elbánt vele a támadója, nem ismert kegyelmet. Mentőt hívtak hozzá, bordatörést állapított meg az orvos. Hogy lehet ilyet tenni?!”
EZEK A BUDAPESTKÖRNYÉKE LEGFRISSEBB HÍREI
- Borzalmas részletek derültek ki a pályaudvari gyilkosságról: kézenfogva sétált, majd szerelmeskedett a tettessel a későbbi áldozat
- “Fejvesztve menekültek a gyerekek” – Súlyosan megsérült egy kisfiú Dunakeszin a majálison, mentők vitték kórházba
- „Beszálltam az anyósülésre és hátranéztem. És akkor láttam, hogy már nem lélegzik” – sokkolóval bántalmazták és éheztették a rabszolgaként tartott piliscsévi asszonyt
- „Még közel van a tragédia, így elég hullámzó az állapotunk” – megszólalt a ráckeresztúri repülőkatasztrófa 26 éves áldozatának édesanyja
- Végrehajtás alá vont két fővárosi kórházat a NAV, a múlt héten egy beszállító inkasszózta az egyik intézmény számláját: a ÖKFŐ szerint nincs baj
Két infarktusa is volt
Danyi, aki civilben hentesként dolgozott, még évekkel ezelőtt két agyi infarktuson is átesett, de a lap szerint rokkantnyugdíjasként is megküzdött a nehézségekkel. Sokat betegeskedett, a postai incidens után más probléma miatt került kórházba, ám testvére szerint a verés miatt rosszabbodott az állapota, és nem lehet kizárni, hogy szerepet játszott a halálában, ezért feljelentést tett.
A támadás hozzájárult a halálához?
Az ellene elkövetett támadás szerintünk hozzájárult ahhoz, hogy rosszabbodjon az állapota. Úgy gondoljuk, azt sem lehet kizárni, hogy mindez szerepet játszott a halálában. Feljelentést tettem a rendőrségen, remélem, hogy a hatóságok igazságot szolgáltatnak – mondta a könnyeivel küszködve Danyi Gyula. – Itthagyott minket Jenő, Annával, a testvéremmel nincs nyugodalmunk, nem ezt a halált érdemelte.<
A gyászoló család képtelen feldolgozni a tragédiát
– Nehéz szavakba önteni a fájdalmunkat. Sokat szenvedett Jenő, az utolsó napokban sajnos már kommunikálni sem tudott velünk, rossz volt őt így, ebben a kiszolgáltatott állapotban látni – mondta Danyi Gyula a lapnak.<
FRISS! Döbbenetes dolog derült ki a koronavírusban elhunytakról
Papp László volt az edzője
Danyi Jenőnek a legendás, háromszoros olimpiai bajnok Papp László is volt az edzője. A sportág első számú hazai ikonja rendkívül tehetségesnek tartotta tanítványát. Volt olyan, hogy a magyar bajnokságon sérülten versenyzett, így csak az egyik kezét tudta használni, mégis aranyérmes lett.<
EZT IS ÉRDEMES ELOLVASNOD! Koronavírus: ennyi rendőri intézkedésre volt szükség az elmúlt egy hónapban
Nyomozás indult
A rendőrség október 16-án rendelt el nyomozást súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, ám úgy tudják, nem szeptemberben, hanem korábban történt a bántalmazás.<
Kiemelt kép: Illusztráció