Az önkormányzat idő előtt felmondta annak a területnek a 100 éves bérleti szerződését, ahol a lámákat tartják. Az állatokat a gazdáik azért hozták, hogy mint fogalmaztak, „a városatyák lássák, kiket akarnak utcára tenni”. A polgármester kiakadst, szerinte a vitát nem így kellene rendezni.
Két láma a testületi ülésen
A mai nap során a Képviselő-testületi ülés menetét kirívó és elfogadhatatlan viselkedés zavarta meg. Két láma megjelenése – a tárgyalási pont félbeszakításával – súlyosan sértette az ülés rendjét és méltóságát – közölte Szőke Péter, Törökbálint polgármestere Facebook-oldalán. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Felmondták a szerződést
A történtek oka, hogy az önkormányzat felmondta annak a területnek a bérleti szerződését, ahol többek közt ezeket az állatokat is tartják. A lámákat a gazdáik azért hozták, hogy mint fogalmaztak, „a városatyák lássák, kiket akarnak utcára tenni”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
99 éves bérlemény
Az egyik bérlő közölte: 99 évre kötöttek szerződést az önkormányzattal 1989-ben, az önkormányzat pedig azért döntött a felmondás mellett, mert állításuk szerint a bérlők tartozást halmoztak fel. Ezzel szemben ők azt állítják, egy forint hátralékuk sincs, sőt, túlfizetésük van az önkormányzat felé.
Némi késés
A bérlők szerint némi késedelmüket a fizetési határidő lejárta előtt befizették, ám a képviselőtestület éppen aznap délelőtt, néhány órával azelőtt határozott a szerződés felmondásáról, hogy a bérlők befizették volna a pénzt.
Jogszerű működés
A polgármester a történtekkel kapcsolatban azt mondta: szerinte egy ilyen ügy megtárgyalásának nem ez a módja. Az önkormányzat célja továbbra sem egy értékteremtő gazdasági tevékenység ellehetetlenítése, hanem a jogszerű működés és a kölcsönös elvárásokon alapuló együttműködés megteremtése – írja közösségi oldalán a polgármester.
Átmeneti időszak
Szőke Péter hozzáteszi: a szerződéses viszony rendezése az önkormányzati vagyon védelme és a közérdek érvényesítése érdekében elengedhetetlen. Jelenleg egy átmeneti időszak van érvényben. Az önkormányzat bízik abban, hogy a felek mielőbb meg tudnak állapodni, és a jövőben egy jogilag megalapozott, átlátható és mindkét fél számára elfogadható szerződéses keretrendszer jöhet létre. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Lámák a törökbálinti önkormányzati ülésen – Forrás: Szőke Péter Facebook-oldala
