Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Látványosság a javából: több száz gyertyától fénylik majd a Duna ma este Szentendrén

Remek családi program szombat estére: az idén is megtartják a már hagyományosnak számító, és felettébb látványos szentendrei gyertyaúsztatást. A Duna ilyenkor száz meg száz apró gyertyától fénylik, melyek táncoló szentjánosbogarakként világítják be a folyó útját.

Kellemes kikapcsolódás

A Dunakorzó menti hangulatot koncert és táncház teszi teljessé: 20 órától Szalonna és a bandája zenél a Dunaparti Művelődési Ház udvarán, 21 órakor kezdődik a gyertyaúsztatás, ez után 22 órától pedig folytatódik a zenekarral a táncház a korzón. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Saját gyertyát nem úsztathatnak

„Szeretnénk tájékoztatni a kedves érdeklődőket, hogy saját gyertya úsztatására és gyertya vásárlásra nem lesz lehetőség a rendezvényen! A gyertyákat csak és kizárólag az általunk megbízott egyesület bocsátja vízre a Duna megóvásának érdekében” – írták a házigazdák.

Biztonságos lebonyolítás

A szervezők tájékoztatása szerint az előző évekhez hasonlóan, idén is a Vadkacsa Egyesület segíti a munkájukat. Közreműködnek majd a mécsesek vízre bocsátásában és a program biztonságos lebonyolításában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ha kell, tüzet is oltanak

A gyertyaúsztatás idejére lezárt dunai szakaszra hajóról rakják ki folyamatosan a speciális mécseseket. Kenukkal kísérik őket, szükség esetén tüzet oltanak, a beakadt darabokat kiszabadítják, a Postás Strandnál pedig az összes mécsest begyűjtik.

A környezetvédelem jegyében

Ez utóbbi műveletre azért lesz szükség, mert a szervezők „szeretik a Dunát, nem szeretnék a környezetünket terhelni”.

Fontos közlekedési információk

A rendezvény miatt július 15-én, szombaton 21:00 – 23:30 között lezárják a Dunakorzót a Péter Pál utca és a Lázár Cár tér között! A megnövekedett gyalogos forgalom miatt TILOS a kerékpárral, rollerrel és egyéb hasonló járművekkel való közlekedés, a járműveket kizárólag tolva lehet behozni a rendezvény területére!

Ekkor indul vissza az utolsó HÉV

A rendezvény ideje alatt a H5-ös HÉV és a szentendrei, valamint környékbeli autóbuszok is a megszokott hétvégi menetrend szerint közlekednek. Szombaton az utolsó HÉV 23:34-kor indul Szentendréről Budapestre, a Batthyány térre. A HÉV menetrendjét itt, a Volánbusz menetrendjét pedig itt tekinthetik meg. Az autóbusz állomásról egy kényelmes, 15 perces sétával közelíthető meg a Dunakorzó.

Pót-időpont is van

A szervezők mindenre felkészültek: ha esetleg rossz lenne az idő (amire jelen állás szerint csekély az esély) július 15-én este, akkor a gyertyaúsztatást a Szentendre Éjjel Nappal Nyitva Fesztivál keretén belül, augusztus 26-án, 21:30-tól tartják meg. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép. gyertyaúsztatás Szentendrén. Fotó: Facebook.

Exit mobile version