Több mint száz rendőr, öt helyszín, hét gyanúsított, sok millió forint, aranyékszerek és egy luxusautók lefoglalása a mérlege az összehangolt rendőrségi razzának. A bűnszervezet élén egy enyingi família állt, kiskorú gyermeküket is bevonták a mocskos üzletbe. A rejateütésről készült videót a cikkünk alján nézheted meg.
Családi vállalkozásban terítették a mérget
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári nyomozói már tavaly óta szaglásztak a hírhedt enyingi család után. A fülesek szerint a família valóságos monopóliumot épített ki Enyingen és a környező településeken, ahol kiterjedt vevőkört láttak el a „kristály” néven ismert, rendkívül veszélyes droggal. Hogy pontosan mi ez a kristály és milyen veszélyei vannak, arról a cikkünk alján írunk részletesen, de előtt lássuk az akciót. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Gyerek kezébe adták a drogot
A családi munkamegosztás egészen elképesztő és felháborító volt. A gyanú szerint a droghálózatot a 35 éves apa mozgatta, aki a Pest megyei kapcsolataitól szerezte be az anyagot. A megszerzett kábítószer adagolását, grammozását és porciózását a szülők a saját, mindössze 15 éves kamasz lányukra bízták. Miután a kislány végzett a csomagolással, az áru értékesítését már közösen végezte az apa, a 32 éves anya, valamint a férfi 31 éves húga.
Fegyveres ellenállásra is számítottak
Mivel a felderítés során olyan információk jutottak a nyomozók birtokába, hogy az enyingi drogkereskedőknél éles lőfegyverek lehetnek, a rendőrség nem kockáztatott. A május 19-ei elfogásra a Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott harcjárműveit és elit kommandósait is harcba küldték. A razzia napján végül több mint száz egyenruhás szállta meg a célszemélyek környezetét Fejér és Pest vármegyében.
Szolgálati közlemény: Az erősebb napokon olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, HVG vagy a Blikk. A Budapest Környékét minden felületen eléred. A szomszédaid, a vevőid és az ügyfeleid is minket olvasnak. Köszönjük, hogy te is itt vagy! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Bilincs kattant a teljes családon
A TEK műveleti egységei és a Készenléti Rendőrség munkatársai Enyingen csaptak le a legkeményebben. Az összehangolt lerohanás során a családi fészekben mind a négy érintett rokon kezén kattant a bilincs, a szülőket és a tizenéves lányt is meglepték a kommandósok. Ezzel párhuzamosan a hálózatot kiszolgáló Pest vármegyei beszállítókat is levadászták a bevetésiek Érden, illetve Budaörsön.
Százhalombattán is kutattak
A sikeres elfogások után azonnal megkezdődött az anyagi javak és a bizonyítékok felkutatása. A hatóságok egyszerre öt különböző helyszínen – Enyingen, Érden, Budaörsön és egy Százhalombattához köthető ingatlanban – tartottak párhuzamosan házkutatásokat. A nyomozók tűvé tettek mindent, a bútorok mögül, a padlásokról és a rejtett zugokból is előkerültek a bűncselekmények nyomai.
Drog az állatgondozónál
A kutatások során az egyik érdi címen is találtak kábítószert a rendőrök, ám ott egy váratlan fordulat történt. Mint kiderült, a lefoglalt illegális anyag nem a hálózat vezetőié, hanem az ott dolgozó egyik fiatal állatgondozóé volt, aki saját használatra rejtegette a szert. A rendőrök természetesen a fiatalembert is azonnal előállították a helyszínről.
Luxusautót vittek az udvarról
A DELTA akció mérlege anyagi szempontból is súlyos csapást mért az enyingi klánra. A Fejér megyei kisvárosban a nyomozók közel 3 millió forint készpénzt, nagy mennyiségű aranyékszert, valamint az udvaron parkoló, bűncselekményből finanszírozott, nagy értékű luxus BMW-t is lefoglalták, és azonnal trélerre tetették. A bűnözőknek esélyük sem maradt kimenteni a vagyont.
Érdi milliók és mérlegek
A Kékvillogó.hu hírportál úgy tudja, hogy a Pest vármegyei szál sem maradt el a vagyonelkobzás tekintetében. Az érdi bázison tartott házkutatás során a kábítószerek mellett szintén közel 3 millió forintnyi illegális készpénz került elő a rejtekhelyekről. A nyomozók a helyszínen a drog adagolásához és terjesztéséhez használt digitális mérlegeket, zacskókat és egyéb tárgyi bizonyítékokat is hiánytalanul megtalálták.
Rácsok mögött a banda magja
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatta ki gyanúsítottként az enyingi szülőket, a kiskorú lányukat, a férfi húgát, valamint a Pest megyében elfogott két felső kapcsolatot. Az érdi címen fülön csípett fiatal állatgondozónak kábítószer birtoklása miatt kell felelnie. A bűnbanda magját képező 35 éves férfit, a 32 éves feleségét és a 31 éves húgát a rendőrök azonnal bűnügyi őrizetbe vették.
Elzárás vár a szülőkre
A Fejér Vármegyei Főügyészség felé a rendőrség már előterjesztést tett a három őrizetbe vett enyingi családtag letartóztatásának kezdeményezésére, hogy véletlenül se tudják befolyásolni a tanúkat vagy eltüntetni az esetlegesen megmaradt bizonyítékokat. A banda többi tagja, köztük a porciózással megbízott 15 éves kamaszlány és a Pest vármegyei beszállítók egyelőre szabadlábon védekezhetnek az eljárás során.
Mi az a kristály és miért veszélyes?
A kristály egy rendkívül veszélyes, olcsó szintetikus kábítószer, amely egy új új pszichoaktív szer. Nevét a fehéres, kristályos vagy porszerű megjelenéséről kapta. Hatását tekintve egy brutális stimuláns, amely mesterségesen felpörgeti a szervezetet, ám a kiszámíthatatlan vegyi összetétele miatt valóságos orosz rulett a fogyasztása. Már az első használat után súlyos függőséget okozhat. Használata során agresszív dührohamok, paranoiás tévhitek, súlyos hallucinációk és hallucinációból fakadó önkívületi állapot léphet fel. Fizikailag rendkívüli módon megterheli a keringési rendszert: drasztikus pulzusemelkedést, agyvérzést, szívrohamot okozhat, miközben mentálisan teljesen leépíti a fogyasztót. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!alait.
Itt a videót a rendőrségi rajtaütésről
Kiemelt kép: Részlet a fenti videóból
