Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Már Dunakeszin vannak a legújabb emeletes vonatok, hamarosan utazhatunk is rajtuk

A MÁV-START 2019 végétől 11 darab nagykapacitású motorvonatot állít forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vasútvonalakon. A Stadler által gyártott, KISS elnevezésű emeletes jármű első kocsiszekrénye megérkezett a Dunakeszi Járműjavítóba (DJJ), ahol a betétkocsik összeszerelését végzik.

Az új járművek jelentős hazai hozzáadott érték mellett készülhetnek, ugyanis a jelenleg gyártás alatt lévő 11 járműből 8 vonat betétkocsijainak összeszerelésére, a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Kft. stratégiai együttműködése keretében, Dunakeszin kerül sor. Ezen felül 8 szerelvény motorkocsijának és betétkocsijának összekapcsolása, illetve az összes jármű üzembe helyezése is itt történik.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál elődje, a Budapest Környéke című újság 100 évvel ezelőtt már ismert kiadvány volt az agglomerációban. A cikkeinket havonta sok százezren olvassák el itt az interneten. Köszönjük, hogy te is itt vagy!

Az emeletes szerelvények összesen 132 darab forgóváza szintén Magyarországon készül, ezek gyártásáért a Stadler szolnoki forgóváz-revíziós központja felel. Az első három szerelvény, illetve a járművek kocsiszekrényei és a motorkocsik a Stadler emeletes vonatok gyártásáért felelős svájci kompetenciaközpontjának irányítása alá tartozó minszki üzemben készülnek és úgy néznek majd ki, mint az alábbi virtuális fotón.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

A vasúttársaság a legnagyobb forgalmú elővárosi vonalakon Budapest–Vác–Szob és Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonalakon állítja forgalomba a KISS vonatokat, 2019-2020-ban. Az új járműbeszerzésekkel ezeken a vonalakon már teljes mértékben modern motorvonatokkal lesz megoldható az utasszállítás.

A nagykapacitású motorvonat beszerzéséről tavaly áprilisban írt alá keretmegállapodást a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG. A motorvonatok megvásárlására, azaz eseti szerződések megkötésére és teljesítésére a keretmegállapodás időtartama alatt, annak aláírásától számított nyolc éven belül kerülhet sor.

A szerződés összesen 40 motorvonat megrendelésére, lehívására biztosít lehetőséget az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos forráskeretéből. Eddig összesen 11 darabot rendelt meg a vasúttársaság.

160 km/h-ás sebességgel is mehetnek

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes (595 fix és 5 darab lehajtható ülésű), emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatokkal a MÁV-START új korszakot nyit a személyszállításban. A gyors, 160 km/h engedélyezett sebességű, 95 százalék feletti rendelkezésre állással üzemelő, megbízható járművek kényelmükkel megfelelnek a modern követelményeknek, kiszolgálják a dinamikusan növekvő utasforgalomból, az egyedi szükségletekből eredő igényeket.

A KISS vonatok üzemeltetési szempontból kivételes rugalmasságot biztosítanak a vasúttársaság számára, ugyanis a járművek a MÁV-START kötelékében üzemelő 123 darab – szintén Stadler gyártmányú – FLIRT motorvonattal is illeszkednek, ezért akár szinkronüzemben is összekapcsolhatók.

A kétszintes motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd.

Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak (a kerékpárhelyek száma további 24 darabbal bővíthető rugalmasan, igazodva ezzel a kerékpáros turisztikai szezonban megnövekedett utazási igényekhez).

A KISS-ek a legutóbbi biztonsági szabvány szerint készülnek, továbbá a gyártó ellátja őket az ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon – a pályaparaméterektől függően – a 160 km/h engedélyezett sebesség ténylegesen kihasználható legyen.

Kiemelt kép: MÁV

Exit mobile version