Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Már nem a régi az a szerelem” – Válik Dudás Miki és Szigligeti Ivett

A válás mellett döntött Dudás Miki és Szigligeti Ivett. Az egykori kajakos maga jelentette be a hírt a közösségi oldalán, 24 órán át elérhető Instagram-történetben.

Gyanakodtak a rajongók

Ahogyan arról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt a rajongók már egy ideje gyanakodta arra, hogy a páros házassága zátonyra futott, ám ők maguk egészen eddig nem erősítették meg a pletykákat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Árulkodó jelek

Pedig több árulkodó jel is volt, ugyanis eltűntek a közös fotók Ivett oldaláról, és egy TikTok-videó is napvilágot látott korábban, melyben a sztáranyuka megmutatta az otthonát, azonban egyetlen férfi holmi sem látszódott a felvételen. Ez volt az a pont, amikor a rajongók elkezdtek pletykálni arról, hogy a Nyerő Párost is megjárt házasok kapcsolata véget érhetett.

Miki cáfolt

Ezt követően azonban Dudás Miki cáfolta az értesüléseket, kamerák előtt és az újságok hasábjain is azt állította állította, Ivett és ő együtt vannak.  „Eleinte jókat nevettem, de már kezd sok lenni” – mondta pár hónappal ezelőtt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Erősek érzelmekről beszélt

„Volt, hogy onnan értesültem egy ilyen hírről, hogy anyukám felhívott, hogy mi történt, láttam-e, mit írtak rólunk” – mondta korábban Miki, aki akkor kiemelte azt is, hogy a hullámvölgyek nem kerülhetik el a hosszú kapcsolatokat. Viszont akkor ő azt mondta, a kettejük közti érzelmeket a nehezebb időszakok csak megerősítik.

Vége

Nos, talán akkor tényleg így is gondolta, ám mostanra kiderült, a házasságuk valóban véget ért. Erről ő maga számolt be a közösségi oldalán, Instagram feltöltött sztorijában azt írta: „Drága Barátok, drága követők! 9 év után sajnos Ivett-tel külön folytatjuk.”

A gyerekeket továbbra is együtt nevelik

„A gyerekek persze közösek és ebben partnerek vagyunk, de sajnos ennyi idő kellett ahhoz, hogy kiderüljön: már nem a régi az a szerelem, amiben éltünk az elején. A jó kapcsolat megmarad a gyerekeket felváltva neveljük.” A poszt ide kattintva érhető el.

Hamar tönkre mennek a házasságok  

„Sajnos, ha körbenézünk magunk körül, azt látjuk, hogy hamar tönkre mennek a házasságok, viszont nekünk szerencsénk van, mert nálunk évről évre erősebb, szorosabb a kötődés egymás iránt, ráadásul a két gyerek is összekapcsol minket” – mondta korábban az egykori sportoló, hát úgy tűnik végül az ő házasságuk is hasonló sorsa jutott.

Fiatalon jöttek össze

„Nagyon fiatalon jöttünk össze, én huszonegy éves voltam, Ivett tizenhét, én sportoltam, ő gimnazista volt. A kezdeti szerelem óta most jutottunk el oda, hogy van két szép gyermekünk, aranyos kutyusunk, közös otthonunk, így minden adott, hogy felhőtlenül éljünk. Most vagyunk a legboldogabbak” – mesélte korábban az egykori kajakos. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Dudás Miki és Szigligeti Ivett – Forrás: RTL Klub

Exit mobile version