Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Meghalt Kásler Miklós, onkológus, az Orbán-kormány volt minisztere

75 éves korában elhunyt Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár, az MTA doktora volt, aki 2018 és 2022 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztereként tevékenykedett. Később a Magyarságkutató Intézet tiszteletbeli elnökévé nevezték ki. Kásler Miklós halálig Budakeszin élt.

Gyászolják a politikusok 

A hírt elsőként Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke közölte. „Most értesültem Kásler Miklós professzor úr haláláról, családommal együtt gyászoljuk” – írta közösségi oldalán a fideszes politikus. A hírt Vitályos Eszter kormányszóvivő is megerősítette.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Súlyos betegségben szenvedett 

A Belügyminisztérium közleménye szerint „fájdalmas betegsége szenvedéseit életének 76. évében ajánlotta fel Krisztusnak a Magyar Nemzetért. Prof. Dr. Kásler Miklós Istvánt a Belügyminisztérium saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szegeden járt egyetemre 

Kásler Miklós 1950. március 1-jén született Budapesten. 1974-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát 1974-ben, majd az évek során sebészeti, szájsebészeti, plasztikai és rekonstrukciós sebészeti, majd onkológiai szakvizsgát tett.

Az onkológiai intézet főigazgatója volt 

1974-től a SZOTE II. sz. Sebészeti Klinikán klinikai orvosként dolgozott, 1978-tól tanársegéd lett. 1981-től az Országos Onkológiai Intézetben alorvos, majd 1984-től adjunktus lett, 1986-tól pedig a fej-nyaksebészeti osztályt vezette főorvosként. 1992-ben nevezték ki főigazgató főorvosnak. A daganatos betegek heterogén ellátásának összefogására 1993-ban megalkotta a WHO által akkreditált Nemzeti Rákkontroll Programot.

Egyetemi pályafutása

1994-től egyetemi tanárként oktatott a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen, 1998 után négy egyetemen volt tanszékvezető (HIETE, Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, marosvásárhelyi MOGYE). 2007-től a PTE onkológiai tanszékének igazgatója lett. 1984-ben megkapta az orvostudományok kandidátusa fokozatot, 2010-ben az az MTA doktorává avatták, majd 2017-től az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia vette fel tagjai közé.

Széchenyi-díjat kapott 

A Széchenyi-díjas magyar onkológus 2018-tól 2022-ig vezette az Emberi Erőforrások Minisztériumát, ő felelt az egészségügyért a COVID-járvány alatt. Majd 2023-tól egészen idén júniusig a Magyarságkutató Intézet főigazgatója volt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Kásler Miklós

Exit mobile version