Megkezdődhetnek a 4,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló gödöllői uszoda építési munkálatai – mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön a helyszínen, ahol átadták az építési területet a kivitelezőnek.
Vécsey László közölte: az építési engedély jogerőre emelkedett és így végre elindulhatnak a terület-előkészítési és építési munkálatok annak ellenére, hogy a város vezetése igen sok akadályt gördített a kivitelezés elé. Az országgyűlési képviselő hozzátette, a kormány három nagyberuházásra tett ígéretet a gödöllőieknek: az M3-as autópálya zajvédő falának létrehozására, amely néhány napon belül elkészül, a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciójára, amely már elkezdődött, valamint az uszoda felépítésére.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
