Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Nagyon sok a kéregető a fővárosi villamosokon, a BKK frissítette protokollját

A BKK frissítette a kéregetőkre vonatkozó protokollját, amelynek célja, hogy a járművezetői jelzésre minél előbb a helyszínre érkezzenek a szolgálatban lévő vagyonőrök.

Nincs nyugodt utazás

A fővárosi villamosokat ellepték a kéregetők, ezzel kapcsolatban kereste meg a Magyar Nemzet a Budapest Közlekedési Központot. A lap még tavasszal írt arról, hogy egy átlagos, húszperces utazás alatt akár három-négy kéregetővel is találkoznak az utasok. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Leküldhetik őket

A BKK akkor azt közölte: mélyen együttéreznek a rászorulókkal, ezért az ilyen helyzeteket igyekeznek emberséggel, de hatékonyan kezelni. Most ismét felkeresték a BKK-t, mint írták: a biztonságos és nyugodt utazási körülmények megteremtése érdekében jegyellenőreik munkaköri kötelessége, hogy minden esetben zárják ki az utazásból azokat, akik nem felelnek meg az utazási feltételeknek.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Kell a tettenérés

„Ugyanakkor a kéregetés nagyon nehezen ellenőrizhető, mert ha nem történik tettenérés, akkor nem derül fény erre a cselekményre. Ráadásul, ahogy a rendőrök és a közterület-felügyelők, úgy ellenőreink sem tudnak jelen lenni minden járaton, hogy intézkedjenek az említett esetekben” – írták.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nekik kell szólni

Hozzátették: az utazási feltételeknek nem megfelelő utasok jelenlétét elsősorban a BKK Biztonsági Szolgálat egyenruháját viselő személy- és vagyonőröknek, valamint a járművön szolgálatot teljesítő jegyellenőröknek lehet jelezni.

Szólhatunk a vezetőnek is

Amennyiben a járművön nincs jelen közülük senki, az utasok szólhatnak a járművezetőnek, aki ezt jelzi a diszpécserközpontnak. Ők értesítik a BKK mobil biztonsági egységét, súlyosabb rendzavarás esetén a rendőrséget.

Őröket hív

„A BKK a közelmúltban frissítette az ilyen esetekre vonatkozó protokollját, amelynek célja, hogy a járművezetői jelzésre minél előbb a helyszínre érkezzenek a szolgálatban lévő vagyonőrök. Az említett vonalcsoportra kijelölt vagyonőri személyzet létszámát jelentősen növeltük, illetve hatékonyabbá tettük a vezénylésüket is.”

Nagy a figyelem a 4-6-oson

„Egyes napokon a teljes állomány a 4-es és 6-os villamosvonalon teljesít szolgálatot. Ezt a gyakorlatot kívánjuk folytatni, az eredményeket folyamatosan elemezzük” – sorolta a BKK. Megemlítették: a BKK idén júliusban fokozott ellenőrzés alá vonta a 4-es és 6-os villamosvonalat.

Nyomd meg a vészjelzőt

Korábban a BKK azt írta, hogy az ellenőrök mindent megtesznek a jogosulatlanul utazók kizárása érdekében, ám nem tudnak ott lenni a napi több tízezer járatinduláson, miközben belőlük csak néhány száz van. „Ha hajléktalannal találkozol, nyugodtan jelezd a villamosvezetőnek a jármű vészjelzőjén, köszönjük!”

Általánosított a bejegyzés

A BKK most azt írta, hogy ez a hozzászólás „alapvetően megengedhetetlen, hiszen összemossa a hajléktalan emberek helyzetét az utazási feltételeket megsértő utasokkal.” Szerintük ez nyilvánvalóan egy téves azonosítás, hiszen a megbotránkoztató viselkedésből, vagy az utazási feltételek megsértéséből nem következik, hogy valaki hajléktalan volna, ahogy fordítva sem igaz ez az általánosítás.

Azt állítják, kiemelten fontos a védelmük

„Hiszünk az egyenlő bánásmódban, ezért szolidaritást vállalunk nehéz sorsú embertársainkkal. A hajléktalan emberek védelmét kiemelten fontosnak tartjuk. Ezért is működünk együtt partnereinkkel például a téli krízisellátás időszakában is, hogy szükség esetén a hajléktalan emberek a lehető leghamarabb megfelelő ellátást kapjanak.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version