Megszólalt Tokody Tibor, aki ellen sikkasztás gyanúja miatt elfogatóparancsot adtak ki, majd pénteken feladta magát a rendőrségen. A kétszeres magyar válogatott labdarúgó tagadta a vádakat.
Feladta magát
Ahogy beszámoltunk róla, a győri rendőrkapitányság sikkasztás gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki Tokody Tibor ellen. Később az Újpest és a Győri ETO korábbi labdarúgója saját maga sétált be a rendőrségre, és feladta magát. A kétszeres magyar válogatott futballista neve azóta már a körözési listáról is lekerült. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem kapott értesítést
A Győr labdarúgócsapatával 2013-ban bajnoki címet nyert egykori csatár azóta megszólalt, és azt mondta, hogy nem volt oka a bujkálásra, mert állítása szerint nem követett el semmit. Hozzátette, hogy nem kapott idézést sem, mint ahogy hivatalos levél sem érkezett hozzá a hatóságoktól – írja az Index.
Nem keresték
Arról is beszélt, hogy nemrég közúti ellenőrzés miatt megállította őt egy járőr, aki megnézte a papírjait. Szerinte ha szerepelt volna a körözési listán, akkor azonnal bevitték volna a kapitányságra.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Tisztázni akarja magát
Tokody Tibor a Sportalnak azt nyilatkozta: azért jelentkezett önként pénteken a győri rendőrségen, hogy tisztázza magát és az egész helyzetet. Elmondása szerint az ismerősei tájékoztatták arról, hogy mivel került be a hírekbe.
Nem könnyű helyzet
Ha az ember tudja, hogy soha semmit nem követett el, és meglátja a fotóját, mintha Al Capone lenne, azt nem könnyű feldolgozni – fogalmazott a kétezres években Németországban légióskodó korábbi futballista.
Tagadja a sikkasztást
Az interjúban azt mondta, hogy nincs semmilyen sikkasztási ügye. „Egy 180 Eurós vita utóélete az én meghurcoltatásom. A korábbi munkahelyemen sofőrként dolgoztam, s mivel jól beszélek németül rendszeresen jártam külföldre is. Az egyik ilyen alkalommal két másik társammal együtt oda parkoltunk a három kocsival a schwecháti repülőtéren, ahová mindig is szoktunk. A kijelölt helyre. Csakhogy másnap mindhárom járműre kerékbilincset tettek. Be kellett fizetnünk fejenként 180 Eurót, s ezt mi a cég pénzéből tettük. Csakhogy amikor hazajöttünk az összeget a vezetőnk kérte vissza tőlünk. Mondtuk neki, ez nem a mi sarunk, nehogy már mi fizessünk rá! Ennyiben maradtunk” – tette hozzá.
Távozott a cégtől
A lap megkérdezte Tokody Tibortól, van-e félmilliós tartozása vagy olyan elsikkasztott összeg, amivel nem tud elszámolni. Erre azt válaszolta, hogy nincs, és nem is volt. Tokody azóta távozott az említett cégtől, és állítása szerint régóta nem beszélt azzal a férfival, aki visszakövetelte tőlük a pénzt, sőt soha semmilyen bírósági értesítést nem kapott az ügyben.
Nem érti, miért nem keresték
A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy az elmúlt három évben hogyan nem voltak képesek megtalálni, megkeresni, akár az apámnál, akár a testvéremnél, bárhol. Én nem bujkáltam – értetlenkedett Tokody Tibor, aki nem tagadta, voltak kilátástalan időszakok az életében, de határozottan kijelentette, hogy jelenleg is dolgozik, és semmi takargatnivalója sincs.
Félti a fiát
Tokody Tibor arról is beszélt, hogy az bántja a legjobban, mit szól, hogyan áll a fia környezete az ő ügyéhez. „190 centis testépítő a srác, de ha bemegy az iskolába hétfőn, biztos az orra alá dörgölik, hogy bűnöző az apja. Ettől féltem őt”.
Nem bűnöző
A korábbi csatár azt kérte, hogy hagyják őt békén, különösen a lejárató ügyekkel, majd az interjú végén ismét azt hangoztatta, hogy ő nem bűnöző. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Tokody Tibor – Forrés: MTI/Czeglédi Zsolt