Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Rejtélyes emberi csontot találtak a Dunában Tökölnél, megrázó történet bontakozott ki belőle

Döbbenetes, hogy a második világháború szörnyűségeire szinte naponta emlékeztet minket valamilyen tárgyi emlék. Egy bomba, amely évtizedekig lapult a város házai alatt, vagy éppen egy híd pillérjénél. Most a tököli Duna-parton került elő egy lezuhant repülőgép. Ebből a gépből is bombákat szórtak Budapestre és környékére, a légvédelem lelőtte, az amerikai pilóta a repülővel együtt veszett a Dunába aznap, amikor húszan haltak meg a bombázás miatt Tökölön. Most az alacsony vízállás miatt előkerült a pilóta csontja, így beazonosítható lehet kinek a földi maradványait rejtette a Duna.

Amerikai pilóta csontjai kerülhettek elő

Értékes lelet került elő a tököli Duna-parton, újabb darabbal lett gazdagabb a szigetszentmiklósi helytörténeti gyűjtemény. Megtalálták egy olyan amerikai pilótának a maradványait, aki a második világháborúban Csepelt bombázta, de a gépe találatot kapott és lezuhant. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Komoly leletre bukkantak

A négy évvel ezelőtti alacsony vízállás során már előkerült annak a B 24-es Liberator bombázónak egy szárnydarabja, amelyet a tököli Duna felett lőttek le 1944. július 30-án. Most Szilágyi Tibor kutatásainak köszönhetően, Bakó Gábor halásztelki helytörténésszel együtt komoly leletre bukkant Jószai Attila, Szigetszentmiklós volt alpolgármestere az iszapban.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Itt találták meg a pilóta maradványait

Forrás: Facebook/Bakó Gábor

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Combcsont került elő

A szárny egy újabb darabja mellett előkerült a pilótafülke egyik alkatrésze is, ami a rakomány vészkioldóját és a futómű karját tartalmazta. Ez alá beszorulva egy megégett, vélhetően emberi combcsontot is találtak. A légvédelem azt követően lőtte le Tököl felett a gépet, amikor az már kiengedte bombáit a Dunai Repülőgépgyárra és a Duna felé fordult.

1944 nyarán sokat bombázták a környéket

Az egykor itt működött repülőgépgyár dolgozóinak létszáma az 1944 áprilisi bombázásokat követően júliusra jelentősen visszaesett. Ekkor már szigorúan ügyeltek arra, hogy csak annyi dolgozó legyen egyszerre a gyárban, amennyi a rendelkezésre álló bunkerek befogadóképessége.

Elvitték a gépeket

1944 áprilisa óta javában zajlott a kitelepítés, a gépeket és a dolgozókat főleg a kőbányai és budafoki pincékbe telepítették át, de a Csepel-sziget többi településére is kihelyeztek kisebb műhelyeket. Termelés ekkor alig folyt már Gyártelepen, főleg a romeltakarítás volt a fő tevékenység, amelyhez zsidó munkaszolgálatosokat alkalmaztak.

Vasárnap zuhanhatott le

A bombázásokról rendszerint a nyugalmazott berepülőpilóta, Eszenyi Dénes küldött jelentést a minisztériumnak. Eszerint 1944. július 30-án, vasárnap bombázták harmadik alkalommal a gyárat és a repülőteret.

20 ember halt meg

A gyárra néhány bomba hullott, a repülőtér ÉK-i része, és a VI. számú javítóműhely sérült meg komolyabban. Sajnálatos módon ekkor ismét voltak emberáldozatok: a támadásban 20 fő halt meg, 18-an súlyos, 36-an könnyebb sérülést szenvedtek. Ők kivétel nélkül zsidó munkaszolgálatosok voltak, Eszenyi pedig internálótáborként azonosította a helyszínt.

Beazonosítható a terület

Kevesen tudják Szigetszentmiklóson, hogy hol volt ez, de mind a levéltári anyagok, mind pedig Fóthy János: Horthyliget- a magyar Ördögsziget c. könyve alapján ez pontosan beazonosítható: az egykori 9-es kapu bejárata, ez m: Tűzoltóság és az egykori Mogürt közötti területen.

Az egykori barakkok most is állnak

A munkaszolgálatosok szálláshelyéül szolgáló két barakképület még a mai napig is látható. Az egyik a Gyári út mellett álló épület a „vendéglátós bolt”, a másik pedig a HÉV megállóhoz vezető szervízút mentén álló épület. Ez utóbbi volt egyébként az 1950-es évek legelején a Csepel Autógyár Ifjúsági Klubja. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Repülőgép darabja a Dunában – Forrás: Facebook/Jószai Attila

Exit mobile version