Rusvai Miklós az omikron variáns nagyon gyors terjedésére számít a következő hetekben. A víruskutató elmondta az ünnepi időszak, a családi események hozzájárulhatnak majd ahhoz, hogy ugrásszerűen megnövekedjen a fertőzöttek száma.
Családi események
„Növekszik a családi események száma, nagyon sok ember találkozik a szeretteivel, amikor – sajnos – a vírust is átadják majd” – mondta az RTL Híradójában, továbbá kiemlte, hogy az enyhének látszó kezdeti tünetek sokakat megtéveszthetnek. Mint mondta a betegség orrdugulással, orrfolyással és derékfájdalommal is jelentkezhet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem mennek orvoshoz
A doktor azt is elmondta, szerinte azért is terjedhet gyorsan a vírus, mert ezekkel a tünetekkel kevesen fordulnak orvosnak, illetve maradnak otthon.
Ezt hangsúlyozta
Éppen ezért hangsúlyozta: jó lenne, ha enyhe tünetekkel sem menne senki közösségbe, bár tart tőle, hogy ez a karácsonyi időszakban „nem mindig valósítható meg”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A WHO is aggasztó dolgokat közölt
Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta a WHO közlése szerint a fertőzések száma a háromnaponta a másfélszeresére növekszik azokban az országokban, ahol már felütötte a fejét az omikron. Az Egészségügyi Világszervezet állítása szerint tehát az omikron jelentősen gyorsabban terjed mint delta változat.
Kapcsolódó:
Nem világos
A WHO azonban azt mondja, az továbbra sem világos, hogy az omikron terjedési rátája pontosan minek tudható be, vagyis, hogy a természetéből adódóan gyorsabban átadható, vagy könnyebben megkerüli a vakcinák, valamit a korábbi fertőzések kiváltotta immunitást. Illetőleg az is elképzelhető, hogy ennek a kettőnek a kombinációjáról van szó.
Az átoltottság
A szervezet azt is megjegyezte, hogy a vírus olyan országokban is gyorsan terjed, ahol magas az átoltottság aránya, illetve a lakosság jelentős hányada meggyógyult a Covid-19-betegségből. “Továbbra is korlátozott adatok állnak rendelkezésre az omikron klinikai súlyosságát illetően. További adatokra van szükség, hogy megismerjük a súlyossági jellemzőit és azt, hogyan befolyásolja a súlyosságot az oltás, illetve a korábbi védettség” – közölték.
Koronavírus itthon
A koronavírus tájékoztató portál adatai szerint az elmúlt három napban összesen 10 105 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 228 400 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Meghalt 366 beteg
Az elmúlt három napban elhunyt 366 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 896 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 048 633 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 141 871 főre csökkent. 5537 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 503-an vannak lélegeztetőgépen. Az elmúlt napokban zajlott újabb Oltási akciónak köszönhetően ismét több tízezren vették fel az oltást. A szülők számára folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához.
Az omikron
Mint írják Magyarországon is már jelen van az omikron vírusvariáns, ezért „továbbra is kérjük a beoltatlanokat, hogy vegyék fel az oltást, mert minden variánssal szemben nagyobb az esély az oltással, mint anélkül. A korábban oltottakat továbbra is a megerősítő oltás felvételére kérjük, hiszen az ismét 80-90%-a emeli a védettséget.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: YouTube