Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Sokkot kaptunk, amikor megtudtuk, mi történt” – mikróval, porcelánnal és görkorcsolyával verték agyon Ottó bácsit Dunavarsányban

Mikróval, porcelánnal, görkorcsolyával és asztallábbal vertek agyon egy idős férfit Dunavarsányban. Ottó bácsi kivégzésében egy 14 éves kislány is részt vett, aki görkorcsolyába bújva vette ki a részét a történtekből. A férfi húga a legsúlyosabb büntetést kérné bátyja gyilkosaira.

Szilveszter délutánján szórakoztak

Ahogyan arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt korábban , 2019. december 31-én egy ötfős társaság Dunavarsányban egy rokonuknál fogyasztott napközben alkoholt, majd onnan az est folyamán egy veszekedés miatt távozniuk kellett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Visszamentek, hogy pénzt szerezzenek

Ezután az egyik elkövető ötletére a csapat újra megjelent a sértett szintén dunavarsányi házában azzal a szándékkal, hogy tőle pénzt szerezzenek a további mulatáshoz. A házba a házigazda engedélye nélkül jutottak be, de amikor az őket észrevette, beszélgetni kezdett velük, majd közösen fogyasztottak a garázsban alkoholt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ölni mentek vissza

B. Krisztián, a férfi élettársa, N. Károlyné, a nő fia, N. Tamás, annak barátnője, N. Nikoletta és egy 14 éves kislány, J. Alexa először csak bulizott a házigazdával, amikor azonban a férfi az agresszivitásuk miatt kidobta a társaságot, megegyeztek abban, hogy visszamennek, és megölik a férfit.

Súlyosan bántalmazták Ottó bácsit

Miután harmadszor is visszamentek a házba, szinte azonnal rátámadtak Ottó bácsira. Krisztián ott ütötte, ahol érte, míg Tamás szenem és csípőn szúrta egy késsel, majd az ájult férfi körül kutakodni kezdtek az értékek után.

Brutálisan elbántak a férfivel

A házigazda magához tért, ekkor viszont még durvábban verni kezdték: üvegtányérokat, porcelánt, mikrót és széklábat is szétvertek a fején, a 14 éves Alexa pedig, aki görkorcsolyával érkezett a kivégzésre, lábbal rugdalta a már félholt férfit, akire végül egy 50 kilós asztalt is ráborítottak, majd elmenekültek.

Pár nap múlva találták meg a holttestet

A férfi holttestét pár nap múlva találta meg az egyik rokona, ezután nem sokkal a menekülő Krisztiánt, élettársát és Tamást is elfogták, míg nem sokkal később Nikoletta és Alexa is kézre került.

Apjával érkezett a bíróságra

Szerdán kezdődött az ügy tárgyalása a bíróságon. A most 15 éves lány édesapjával érkezett a tárgyalásra, az apa, mint gyilkossággal vádolt lánya gyámja, gyermekével együtt ült a vádlottak padjára. 

A lány szabadlábon van

Ő volt az egyetlen a társaságból, aki szabadlábon védekezhet, társait a börtönből, bilincsben vezették be a tárgyalásra. Ottó bácsi húga az egész tárgyaláson ott volt.

Sokkot kaptak

A tárgyalás után azt mondta: „sokkot kaptunk, amikor megtudtuk, mi történt. Most azt szeretnénk, ha a bűnösök a legsúlyosabb büntetést kapnák”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: az egyik gyanúsított elfogása – Forrás: police.hu

Exit mobile version