Az épület egyébként már jó ideje finoman szólva is kifogásolható állapotban van. Felújítás egyelőre nincsen, ugyanis a teljes körű rekonstrukciót elhalasztották.
Plafondarabok a földön
A nagy esőzések után hétfőn leszakadt a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium plafonjának egy darabja – írta Facebook-oldalán a 3. kerület országgyűlési képviselője, aki egy fotót is kapott az esetről. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Lesz még több is?
Szabó Tímea közlése szerint senki sem sérült meg – ami azért is hihetetlen szerencse, mivel tanítás közben, egy tanteremben hullottak le vaskos darabok a mennyezetről. A politikus azt hangoztatta, semmi garancia nincs arra, hogy a folyamatos esőzések miatt nem lesz további baleset.
Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!
Kérdések az illetékesekhez
Hozzátette, innentől az állam, mint fenntartó lesz a felelős, ha bárki megsérül. Közlése szerint a történtek miatt írásbeli kérdéssel fordul Lázár János építési és közlekedési miniszterhez, valamint az oktatást felügyelő Pintér Sándor belügyminiszterhez.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Talán elkezdik a felújítást?
Tőlük azt szeretné megtudni, hogy „meddig veszélyeztetik a tanulók, pedagógusok és minden ott dolgozó biztonságát”, és mikor adnak végre megfelelő mennyiségű forrást a felújításra. „Remélem, a kormány nem várja meg a következő balesetet, hanem végre elkezdik a gimnázium épületének felújítását!” – zárta sorait Szabó Tímea.
A beázás is problémát jelent
A Veres Péter Gimnázium épülete rettenetes állapotban van. Januárban egy olyan videó jelent meg, amelyen az látható, hogy az intézmény plafonjából több helyen is csöpög a víz, alá pedig kukákat tettek, hogy ne ázzon el teljesen minden.
Videón a „vízesés”
Toldozzák-foldozzák az épületet
Ám minden igyekezet ellenére a padló is felázott. A Facebookon megosztott videó mellé kommentár gyanánt annyit írtak, hogy „az ázó könyvtár mellett próbáljuk elképzelni azt a szagot is, ami egy beázott épületnek lehet”. Az iskola igazgatója akkor a Telex érdeklődésére azt írta, a lapostető szigetelésének hibájából történt a beázás.
Méltatlan körülmények
Székely György közlése szerint nem sokkal később az érintett tetőszakaszt lefóliázták. A beázás az első emeletről átterjedt a földszinten lévő könyvtárra is, de az állomány nem sérült. Mindez egyébként az ország egyik legjobb gimnáziumában történik.
Ramaty épület, kiváló oktatás
A HVG egyik tavalyi kiadványából kiderül, hogy az iskola az ország hatodik legjobb középiskolája, a tanulók pedig kitűnő eredményeket érnek el a különféle tanulmányai versenyeken, s az itt végzetteket a legjobb egyetemekre veszik fel.
Ráér a felújítás
Ugyanakkor a kormányzat szerint ráér az épület felújítása. Az építésügyi tárca korábbi közlése szerint a gimnázium felújítása tavaly az elhalasztott állami beruházások közé került. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
(Kiemelt képünk forrása: Facebook.)
