Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Több mint 30 ezer forintba kerül a kötelező koronavírus-teszt, ha sárga vagy vörös országból térsz haza

Mindegy, hogy valaki közúton, vagy repülővel tér haza a sárga vagy piros besorolású országból, karanténba kell vonulnia – így rendelkezett a kormány. A sárga és vörös országból hazatérőknek 30 ezer 500 forintba kerül a tesztelése.

Június közepén jelentette be a kormány, hogy újabb szigorítások lépnek érvényben a koronavírus miatt. Vörös, sárga és zöld kategóriába sorolják az államokat, a BudaPestkörnyeke.hu ebben a cikkében írt részletesen a döntésről. Júliusban a kötelező tesztet azonban az állam fizette, augusztus 1-től már mindenkinek saját zsebébe kell nyúlnia, aki külföldről tér haza.

5 napon belül 2 teszt

A kötelező karantént megúszhatják azok, akik az országba lépést megelőző öt napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett negatív PCR-teszteredménnyel rendelkeznek. Míg azok, akik hitelt érdemlően igazolni tudják angol vagy magyar nyelvű okirattal, hogy a belépést megelőző hat hónapon belül már átestek a Covid-19 betegségen, korlátozások nélkül utazhatnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Plusz 2 hét otthon

Azok, akik piros cédulát kapnak, az ellenőrzés után a lehető legrövidebb úton kell lakó-, tartózkodási vagy szálláshelyükre jutniuk. Legyenek óvatosak, és igyekezzenek távol maradni mindenkitől. Ha nem muszáj, ne álljanak meg sehol! Miután megérkeztek, kötelesek a bejáratra kiragasztani a kapott matricát.

Lerövidítheti a bezártságot

Van lehetőség mentesülni a karantén kötelezettsége alól. Ehhez egy, a mentesség iránti kérelmet kell benyújtani a lakó-, tartózkodási vagy szálláshely szerint illetékes kormányhivatalnál. Ez a dokumentum viszont illetékköteles, háromezer forintot kell fizetni az igényléskor. Ügyfélkapun vagy meghatalmazotton keresztül személyesen adható be. A szükséges PCR-teszt pedig átlagosan 30 ezer forintba kerül, de klinikánként eltérhetnek az árak.

Csak bizonyos laborokba lehet tesztelni

A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatót adott ki arról, hogy augusztus 1-től milyen feltételekkel léphet be magyar állampolgár sárga és piros jelzésű országból, és mi a teendője akkor, ha az elrendelt hatósági házi karantén alól mentesülni szeretne.

Először keresse meg, derítse ki a területileg illetékes Népegészségügyi Osztály elérhetőségeit. A Kormanyhivatal.hu oldalon fent van az összes.

A Népegészségügyi Központ honlapján, az nnk.gov.hu oldalon térképen vannak jelölve azok a mintavételt végző laboratóriumok, amelyek tesztjeit elfogadják. Érdemes összevetni az egyes intézmények árait, de elsődleges cél az legyen, hogy minél közelebb legyen az otthonához.

És akkor a piszkos anyagiak

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közel 100 helyszínen laboratóriumot jelölt meg, amelyben elvégeztetheti a vizsgálatot.

Az árak:

Azt is ígérik, hogy az átlagosan 30 500 forint ellenében a tesztek eredménye 24 óra alatt elkészül. Tehát ez azt jelenti, hogy egy négytagú család tesztelése alsó hangon 120 ezer forint.

Akinek ennél gyorsabban van szüksége a leletre, az 30 500 forint helyett 45 700 forintért juthat még aznap ehhez feltéve, ha délelőtt tíz óráig megtörténik a mintavétel. Ugyanennyit kell majd fizetni akkor is, ha valaki szombati napon kéri a vizsgálatot.

Tehát ez azt jelenti, hogy egy négytagú család tesztelése alsó hangon 120 ezer forint.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Varga György

Exit mobile version