Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Tragédia Nagymaroson! Vezetés közben lett rosszul, majd halt meg egy fiatal

Meghalt egy fiatal sofőr Nagymaroson. Az arra járók azonnal a segítségére siettek, nem sokka később a mentők is megérkeztek, de nem tudták megmenteni az életét. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nagy melegnek számos negatív hatása lehet mindenkire, így az autóvezetőkre is.

Vezetés közben lett rosszul

Egy fiatal sofőr életéért küzdöttek a vasútállomáson, Nagymaroson. A férfi nagy valószínűséggel vezetés közben lett rosszul, emiatt lehúzódott az út szélére. Ezt követően kiszállt az autójából, majd összeesett. Szemtanúk beszámolói alapján többen is a segítségére siettek, az életét viszont már nem sikerült megmenteni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hirtelen összeesett

„A srác kiszállt az autóból, már akkor látszott, hogy bódult. Először azt hittem, hogy részeg és biztos szédül. Aztán egyszer csak összeesett. Többen is odarohantunk, hogy segítsünk neki. Azonnal hívtuk a mentőket és megkezdtük az újraélesztését – mondta egy szemtanú a Metropolnak.

Nem jártak sikerrel

A mentők hamar a helyszínre érkeztek és hosszasan küzdöttek a fiatal életéért. Ezúttal azonban nem jártak sikerrel, a férfi elhunyt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megóvott másokat

A fiatal nagymarosi sofőr megóvott másokat egy balesettől vagy sérüléstől azzal, hogy megállt, amikor érezte, hogy baj van.

A meleg negatív hatásai

A nagy melegnek számos negatív hatása lehet mindenkire, így az autóvezetőkre is. Ingadozhat a vérnyomás, tompulnak a reflexek és megnő a reakcióidő. Az erőteljes izzadás mellett pedig, ha nem kap elegendő folyadék-utánpótlást a szervezet, akkor kiszáradás léphet fel. Ilyenkor sokkal stresszesebbek vagyunk, amit az is fokoz, hogy a közlekedés többi résztvevője is gyakrabban hibázik. Ehhez még hozzátesz egy-egy lapáttal a nagy meleggel járó alvászavar, a fáradtság, és a teljesítőképesség csökkenése is – mutat rá a lap.

Gesztesi Károly halála

Az egész országot megrázta, hogy Gesztesi Károly 2020 januárjában, Budapesten, a Nyugati pályaudvar közelében, a Ferdinánd hídnál vezetés közben rosszul lett és infarktust kapott. A Budapestkörnyéke.hu akkori tudósítása szerint kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni a színészt, az orvosok nem jártak sikerrel.

Nagyobbik fia a helyszínre igyekezett

A baleset helyszínéről este háromnegyed hatkor szállítottak el a színész holttestét, nem sokkal azután, hogy fia, Máté megérkezett a helyszínre. A fiatal színész érthetően sokkos állapotban volt, tartotta magát, nem omlott össze, de látszott, hogy nem akarja elhinni a híreket. A rendőrök tájékoztatták őt a tragédia részleteiről, majd elhagyta a helyszínt. Nem volt elég ereje, hogy megnézze szeretett édesapja holttestét.

Liptai Claudia szerint lányuk sosem heveri ki

A néhai színész korábbi felesége, Liptai Claudia akkor azt mondja, közös lányuk, Panka próbálja túltenni magát a tragédián, ám a műsorvezetőnő azt gondolja, ezt a veszteséget sohasem heveri ki.

A mai napig nem hiszi el, ami történt

„A mai napig nem hiszem el, ami történt, még most is csak élő emberként tudok Karcsira gondolni. Nagyon sokszor eszembe jut, hogyan tudnám visszatekerni az idő kerekét arra a napra. Kézen fognám és bevinném őt egy kórházba, hogy jó alaposan kivizsgálják. Még most is borzalmas belegondolni, milyen fájdalmat okozott az elvesztése az én kislányomnak és a testvéreinek” – mondta nemsokkal volt férje halála után a színésznő a Story magazinnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version