Tovább folytatódik a soroksári Qualitas Gimnázium kálváriája. Ahogy arról beszámoltunk, a hét elején végrehajtók és rendőrök jelentek meg a budapesti iskolánál, kiürítették az épületet, a diákokat és a dolgozókat pedig hazaküldték. A legfrissebb hírek szerint mégis maradhatna az intézmény a jelenlegi helyén. Ennek pedig az a feltétele, hogy fogadják el az új tulajdonos ajánlatát, vagyis fizessék ki a bérleti díjat. Az alapítványi iskolában 270 diák tanul.
Ezt mondta a végrehajtó
A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy példátlan esemény történt egy soroksári oktatási intézményben. Egy bírósági végrehajtó megafonba beszélve arról tájékoztatta a tanulókat, hogy az alapítványi fenntartású iskola épületét tavaly októberben elárverezte, az árverés jogerőre emelkedett és a bíróság minden jogorvoslatot jogerősen elbírált. Elmondása szerint az ügyről tudomása volt az iskola és az intézményt fenntartó alapítvány igazgatójának, valamint az iskolatitkárnak is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Új tulajdonos
Az árverésre a végrehajtó közlése szerint azért került sor, mert az épület építését nem fizették ki, így annak keddtől hivatalosan is új tulajdonosa van.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Rendőrökkel a diákokkal szemben
„Iskolánk diákjai és tanárai megdöbbenéssel szembesültek a végrehajtó megjelenésén, különösen annak fényében, hogy rendőrségi közreműködéssel kívánják a diákokat a tanórákról utcára rakni. A végrehajtói eljárással szemben végrehajtási kifogást nyújtottunk be, valamint a Kormányzat segítségét is kértük” – írta az iskola a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Veszélyben az iskola
Az intézmény létét egy évek óta tartó végrehajtási eljárás veszélyezteti, mely két gazdasági társaság közötti elszámolási vitából indult. A végrehajtó a gimnázium épületét árverezte el, annak ellenére, hogy a megindult végrehajtási eljárás adósa a fimnázium épületének korábbi tulajdonosa volt. Az iskola közleménye szerint a végrehajtó figyelmen kívül hagyta, hogy a gimnázium épülete 10 éve a fenntartójának kizárólagos tulajdonában lévő ingatlan, sőt az ingatlanon a gimnázium javára fennálló haszonélvezeti jogot is töröltetni kívánja.
Az egyetlen középiskola
A Qualitas Gimnázium Budapest 23. kerületének egyetlen középiskolája, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Partneriskola Programjában részt vevő partneriskola is. A Belügyminisztérium és jogelődjei kiemelten támogatták és támogatják több, mint 12 éve.
Vitatja a végrehajtás jogosságát
Az igazgató vitatja a végrehajtás jogosságát. Állítása szerint már augusztus 29-én próbálkozott az iskola bezárásával a végrehajtó, de akkor a bíróság elhalasztotta a kilakoltatást. Azt mondta, most is ebben bízott, ezért nem szólt előre a szülőknek. „Nem képzeltem, hogy Magyarországon ilyen megtörténhet” – mondta Ott Ferenc, aki szerint nem követett el azzal hibát, hogy korábban nem értesítette a szülőket erről a helyzetről.
Online oktatás lesz
Ezen a héten online oktatás lesz, jövő héten pedig egy másik épületben folytathatják a tanulást a soroksári Qualitas Gimnázium diákjai – közölte az igazgató. Az intézmény vezetője szeretné visszaszerezni az épületet. Azt mondja: a gimnáziumnak nincs tartozása, az ingatlan visszaszerzésében a kormány segítségére számít.
Maradhatnak, ha…
Az épületet megvásárló befektető cég egyik tulajdonosa azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy az intézmény maradhat az épületben, feltéve, ha kifizetik a bérleti díjat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Qualitas Gimnázium – forrás: az iskola oldala