Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Újabb színházi botrány: eltussolhattak egy zaklatási ügyet Dörner Györgyék?

Újabb zaklatási ügy került napvilágra. Ezúttal az Újszínház egyik ismert színésze zaklathatta kolléganőjét.

Egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész zaklatott állítólag egy nem színész alkalmazottat az Újszínházban. A hvg.hu megkereste Dörner György igazgatót, de amikor azt kérdezték tőle, meg tudja erősíteni, hogy történt-e szexuális visszaélés az általa vezetett színházban 2016-ban, állítólag megköszönte az érdeklődést és bontotta a vonalat.

A hvg.hu-nak színházi körökből többen megerősítették a zaklatás megtörténtét. Az Új Színház vezetése, konkrétan Dörner György pénteken levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, amelyben azonnali tájékoztatást kértek az állítólagos szexuális visszaélésről.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az állítólagos szexuális visszaélést tetézi, hogy az ügyet állítólag el akarták tussolni. A portál szerint Dörner mindössze annyit tett, hogy elkülönítette egymástól a történet két szereplőjét.

Az Index úgy tudja, hogy az elkövető az áldozatot lefogta, a ruhája alá nyúlt, és fogdosta.

Ez már a negyedi színházi zaklatási ügy, amely nyilvánosságra került az elmúlt években. Először Marton Lászlóról derült ki, hogy Sárosdi Lilla színésznőt zaklatta. Az azóta már meghalt rendezőt a Vígszínház azonnal elbocsátotta.

Aztán az Operattszínházban tört ki a botrány, az akkor igazgató Kerényi Miklós Gáborról derült ki, hogy nem bánt kesztyűs kézzel a fiatal művészekkel. Őt is elküldték az intézményből.

Pár hete pedig Gothár Péter rendezőt bocsájtották el a Katona József Színházból, miután az egyik fiatal színésznőt zaklatta. Erről az esetről a BudaPestkörnyeke.hu agglomerációs hírportál itt írt részletesen.

Kiemelt kép: Új Színház – Forrás: szinhaz.org

Exit mobile version