Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Újabb változások a budapesti utcákon, elveszik a fővárostól még a Városház utcát is

Budapest Városháza

Budapest Városháza

Szeptember 1-től 18 belvárosi közterületet lehúznak a főváros kezelésében álló utak, terek listájáról, köztük a Városház utcát is, amiben a főpolgármesteri hivatal székel – ez derült ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból.

Módosítanak

Megváltozik a fővárosi önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről szóló 2012-es kormányrendelet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Marad a tulajdonjog

A szabályozás ötödik kerületi utcákat érint. Ez a döntés némileg más, mint a négybudapesti köztér (pl. a Vörösmarty és a Széchenyi tér) egy hónappal ezelőtti államosítása, amelyről ebben a cikkünkben írtunk. Itt nem a tulajdonjog változik, csak a kezelői jog, tehát például az utak felújításával már nem a fővárosnak kell bajlódnia – írja a Telex.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Itt a teljes lista:

A Podmaniczky térrel sem a fővárosnak kell foglalkoznia

Még a Városháza utcájának a kezelői joga és az államhoz kerül

Nem indokolták

A kormányrendelet módosítását nem indokolták.

Fenyegetett a főpolgármester

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, négy budapesti közteret így a Vörösmarty és a Széchenyi teret is elveszik a fővárostól, és államosítják azokat. Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt írta, hogy ha a törvényt valóban benyújtják és elfogadják, akkor perelni fog a főváros.

Fejlesztésekre hivatkoznak

Míg a Vörösmarty tér és a Podmaniczky tér elvételét a javaslat azzal indokolja, hogy ott a kikapcsolódás lehetőségét biztosító közösségi terek fenntartására, továbbfejlesztésére lesz szükség, addig a Széchenyi tér és a kapcsolódó József Attila utca átvételét Budapest belvárosának gyalogos-turisztikai zónájába integrálásával, zöldfelület-fejlesztéssel és új közösségi tér megteremtésével magyarázza.

Fideszes önkormányzathoz kerül

Majd ezeket az állam tovább is adja: 99 évre szóló ingyenes vagyonkezelésbe adja a fideszes vezetésű 5. kerületi önkormányzatnak, azzal, hogy azok üzemeltetéséről, kezeléséről, közterület-használati, engedélyeztetési, valamint ellenőrzési rendszerének kialakításáról a kerület gondoskodik majd.

Megtakarításra hivatkoznak

A tulajdonváltás ellentételezésére érdekes módon tér ki a javaslat, miszerint a tulajdonjogszerzés „Budapest felé a feladat- és hatáskörbeli változással kapcsolatos anyagi kiadások megtakarítása formájában ellentételezett”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Városháza

Exit mobile version