Döntött az országgyűlés, négy budapesti közteret így a Vörösmarty és a Széchenyi teret is elveszik a fővárostól, és államosítják azokat. Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt írta, hogy ha a törvényt valóban benyújtják és elfogadják, akkor perelni fog a főváros.

Fejlesztésekre hivatkoznak

Míg a Vörösmarty tér és a Podmaniczky tér elvételét a javaslat azzal indokolja, hogy ott a kikapcsolódás lehetőségét biztosító közösségi terek fenntartására, továbbfejlesztésére lesz szükség, addig a Széchenyi tér és a kapcsolódó József Attila utca átvételét Budapest belvárosának gyalogos-turisztikai zónájába integrálásával, zöldfelület-fejlesztéssel és új közösségi tér megteremtésével magyarázza. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ellentételezés nélkül

Ez a négy fővárosi közterület 2022. augusztus elsejével ingyenesen az állam tulajdonába kerül.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Fideszes önkormányzathoz kerül

Majd ezeket az állam tovább is adja: 99 évre szóló ingyenes vagyonkezelésbe adja a fideszes vezetésű 5. kerületi önkormányzatnak, azzal, hogy azok üzemeltetéséről, kezeléséről, közterület-használati, engedélyeztetési, valamint ellenőrzési rendszerének kialakításáról a kerület gondoskodik majd.

Alkotmányellenes lehet a döntés

„A Pénzügyminisztérium szerint alkotmányellenes. A fideszes alkotmánybíróság korábbi határozata alapján is nyilvánvalóan alkotmányellenes. Sajtóhírek szerint a kormány mégis ellentételezés nélkül államosítaná Budapest három rendkívül fontos, ma a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő terét, a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret. És mindezt azért, hogy utána átadja az V. kerületi önkormányzatnak” – írta Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán.

Perrel fenyeget a főpolgármester

Hozzátette: nincs információja arról, mit akar elérni a kormány ezzel, de ha a törvényt valóban benyújtják és elfogadják, akkor perelni fog a főváros.

Megtakarításra hivatkoznak

A tulajdonváltás ellentételezésére érdekes módon tér ki a javaslat, miszerint a tulajdonjogszerzés „Budapest felé a feladat- és hatáskörbeli változással kapcsolatos anyagi kiadások megtakarítása formájában ellentételezett”.

Jogi aggályok

A tervezett, a 2013-as „lex Margitsziget” törvényhez hasonló jogi megoldás. Az államosítás jogi aggályaira a hvg.hu szerint a javaslatot formailag jegyző Pénzügyminisztérium is felhívta a kormány-előterjesztésben a figyelmet.

Korábban is volt ilyen

A „lex Margitsziget” lényege az volt, hogy a sziget tulajdonjogát elvették a 13. kerülettől, és átadták a fővárosi önkormányzatnak. Tarlós István akkori főpolgármester ezt azzal magyarázta, hogy „a terület fejlesztése volt a motiváció”.

Akkor a főváros járt jól

A főváros évi 130 millió forint építményadóval gazdagodott a változást követően, igaz sokat költöttek a sziget fejlesztésére és felújítására is.

Bizonytalan helyzetet teremt

Az államnak volt olyan lépése is, aminek Tarlós István nem örült ennyire. Ilyen volt az Erzsébet tér állami tulajdonba vételéről szóló törvény 2016 novemberben, amit még a köztársasági elnök is megvétózott, mindhiába. Tarlós István akkor arra ezt mondta: „rendkívül bizonytalan helyzetet teremt, hogy ha valahol megnyomnak egy gombot, és hirtelen nagy értékű köztulajdonú vagyonelemek gazdát cserélnek” – idézte fel a Telex. A főpolgármester közölte, hogy a Városliget esetében legalább komoly egyeztetés volt, meg tudták menteni a fővárosnak a Széchenyi fürdőt, az állatkertet és a műjégpályát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vörösmarty tér