Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Újra berobbanhat a járvány? Vészjósló dolgot közölt a koronavírusról Rusvai Miklós, már több kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el

Rusvai Miklós a koronavírus kapcsán több lényeges dologra is felhívta a figyelmet. A szakember úgy véli ősztől újabb járványhullámra készülhetünk, legalábbis a jelenlegi adatok erre engednek következtetni.

Újra fellobbant a koronavírus

„Sajnos, a koronavírus is annak ellenére, hogy nyár van, fellobbant, magasabb esetszámot mutat, mint a korábbi nyarakon, de ne felejtsük el, hogy a koronavírus felfedezése óta eltelt előző két nyáron még kötelező volt a maszkviselés, illetve nem voltak tömegrendezvények” – nyilatkozta a virológus az ATV Híradójának. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Még mindig veszélyes

A szakember elmondása szerint a koronavírus még mindig veszélyes, sőt sokkal veszélyesebb, mint a mostanában egyre több figyelmet kapó majomhimlő.

Kapcsolódó:

Új erőre kaphat a koronavírus? A virológus szerint már most el kellene kezdeni beltéren újra maszkot hordani

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Felfelé ívelő szakasz

„Fölfele ívelő szakaszban vagyunk, tehát megint valami megkezdődik, nem tudom megítélni, nem tudom megjósolni, a vágyaimat pedig nem merem kivetíteni, hogy ez most meddig tart és milyen magasra megy. Úgy gondolom, látogatási tilalmak biztos lesznek, tehát nyilván a kórházakban kell majd a legszigorúbb intézkedéseket hozni” – mondta Rusvai doktor.

Ezt mondta a majomhimlőről Rusvai doktor

Az immunológus a majomhimő kapcsán egyébként azt mondta, ez egy olyan vírusfertőzés, ami kicsúszott a kontroll alól, ám ez a betegség nem lesz világjárvány. Magyarország pedig – szerencsére – nem tartozik a súlyosan fertőzött országok közé.

Látogatási tilalom

Ellenben a koronavírus terjedése miatt egyre több kórházban rendelnek el látogatási tilalmat: július 21-től például nem lehet bemenni a betegekhez a hatvani kórházban, július 23-tól pedig a salgótarjáni megyei kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el a növekvő esetszámok miatt.

Ez a helyzet most itthon

A koronavírus esetszámokról egy ideje már csak heti szinten ad ki tájékoztatást a kormányzati portál, legutóbb július 20-án adtak ki közleményt, melyben azt írták, a beoltottak száma 6 412 843 fő, közülük 6 199 845 fő a második, 3 887 027 fő a harmadik, 311 547 fő már a negyedik oltását is felvette.

Ennyien haltak meg

Összesen 10 255 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 951 079 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt héten elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 736 főre emelkedett.

Ennyien vannak lélegeztetőgépen

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 883 085 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 21 258 főre nőtt. Jelenleg 866 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 17-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban pedig 1083-an vannak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Rusvai Miklós – Forrás: TV2

Exit mobile version