A koronavírus nem tűnt el, ám szerencsére továbbra is az enyhébbnek mondható omikron variáns a domináns. Kemenesi Gábor, virológus szerint azonban az oltások megléte mellett, a beltéri maszkhasználat javasolt lenne.

Nem tűnt el a betegség

Bár az utóbbi időben minimálisra csökkentek a koronavírus járvánnyal kapcsolatos hírek, ennek ellenére a betegség nem tűnt el, de szerencsére jelenleg a kevésbé durva tüneteket produkáló omikron variáns a domináns. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Új erőre kaphat

A járvány azonban új erőre kaphat, erre engednek következtetni a növekvő esetszámok, éppen ezért egyre több országban vezettek be újra szigorításokat, nyugaton pedig már az újabb hullámok kibontakozása zajlik, írja a 24.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

3-4 ezer új fertőzött hetente

Itthon heti szinte 3-4 ezer új fertőzöttet diagnosztizálnak, a kormányzati portálon közzétett információk szerint az utóbbi héten a beoltottak száma 6 411 997 fő, közülük 6 199 038 fő a második, 3 884 792 fő a harmadik, 305 920 fő már a negyedik oltását is felvette.

14-en haltak meg az elmúlt héten

Az elmúlt héten – az adatokat szerdán tették közzé – összesen 4663 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 932 788 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt héten elhunyt 14 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 661 főre emelkedett.

Ennyien vannak kórházban

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 874 932 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 11 195 főre nőtt. Jelenleg 488 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen.

Még mindig várják az oltakozókat

Hatósági házi karanténban pedig 428-an vannak. A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét. A kórházi oltópontokra pénteken 14 és 19 óra között lehet menni időpontfoglalással vagy akár anélkül is.

Megszólalt Kemenesi Gábor

A járvány újra fellángolása kapcsán megszólalt Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa is, aki elmondta, szinte biztosak lehetünk abban, hogy Magyarországon is kialakul a járvány újabb, ún. nyári hulláma, de hogy ez pontosan mit fok okozni a kórházak számára, azt egyelőre nem lehet megjósolni.

Beltéri maszkviselés

„Jön az új járványhullám, és nem tudjuk, milyen lesz. A legfontosabb tehát a felkészülés és óvatosság, mindenki vegye fel a harmadik oltást, az idős vagy egyéb veszélyeztetett csoportokba tartozók a negyediket is, és zárt terekben kezdjünk el mihamarabb maszkot hordani” – javasolja a szakember.

Látogatási tilalom a Szent Margitban

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta a Szent Margit Kórház Ápolási-Krónikus és Kardiológiai Osztályán látogatási tilalmat rendeltek el, azt követően, hogy a betegek közül többeknek is pozitív lett a koronavírus tesztje. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Látogatási tilalmat rendeltek el a Szent Margit Kórházban, itt vannak a részletek!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels