Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Vállalta a kemoterápiát Reviczky Gábor, miután áttétet találtak a szervezetében

Mégis vállalta a kemoterápiát Reviczky Gábor, a legutóbbi vizsgálaton ugyanis kiderült, hogy az állapota súlyosbodott: a rákkal küzdő Kossuth- és Jászai-díjas színművész szervezetében áttétek alakultak ki.

Súlyosabb lett az állapota

Mint korábban megírtuk, az év elején prosztatarákot diagnosztizáltak nála, nem sokkal később pedig meg is műtötték. Bár az operáció után úgy tűnt, minden rendben van, a legutóbbi PET CT-n kiderült: áttétek alakultak ki a szervezetében. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem akart kemoterápiát

„Igaz, hogy nem akartam kemoterápiát, de akkor még nem tudtam, hogy áttétem van, többek között a csontjaimban… ez a legutóbbi vizsgálaton derült ki. Beláttam, hogy muszáj vállalnom a kezelést, amiből hatot írtak ki” – mondta a színművész.

Eredményes vizsgálat

„Ebből hármat már megkaptam, és a körülményekhez képest egész jól viseltem. Úgy tűnik, eredményes is, hiszen a prosztatámból már eltűntek a rákos sejtek. Bízom benne, hogy ez máshol is így lesz – sóhajtott Reviczky Gábor, akinek munkabírását a kemoterápia nem befolyásolja, hiszen a betegsége ellenére is a régi lendülettel dolgozik – írja a Blikk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Árulja a házát

Ahogy írtunk róla, megválik imádott vidéki otthonától Reviczky Gábor. A színész mindig hatalmas rajongással beszélt ráckevei házáról, elsősorban a hozzá tartozó édenkertről. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész 159 millió forintért áruja a pazar ingatlant.

159 millióért árulják

Most mégis felbukkant egy hirdetés a TikTokon, melyben a színész ingatlanját kínálják eladásra, a videóban pedig maga Reviczky is szerepel. A hirdetés az ingatlan.com-on is elérhető, ahol 159 millió forintért árulják a medencével ellátott 276 négyzetméteres házat, amelynek minden szegletét a színész felesége maga alakított ki és rendezett be.

Varázslatos édenkert

A leírás alapján a hat plusz egy szobás, háromszintes otthon csaknem kilenc éven át épült, és nemrég teljes felújításon esett át. A hozzá tartozó 650 négyzetméteres telken pedig varázslatos édenkert található, amit rendszeresen gondoznak – írta meg a Blikk. Reviczky Gábor márciusban tudatta, hogy prosztatarákja van. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt megműtötték és célzott sugárkezelést kap.

„Nem veszek róla tudomást”

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész elmondása szerint jól érzi magát és próbál nem foglalkozni a kórral. „Nem veszek tudomást a betegségemről, mert különben nem tudom legyőzni. Nem adhatom át magam neki” – mondta az RTL-nek a Magyar Mozgókép Fesztiválon. 

Tünetmentes volt sokáig

A színész arról is beszélt, hogy decemberben kezdte el először azt érezni, valami baj van. Bár panaszai nem voltak, de mégis úgy döntött felkeresi az orvost. Kiderült, évek óta jelen lehetett nála a betegség, csupán tünetmentes volt.

Így ismerte fel a bajt

„Fél évvel ezelőtt gyakrabban vizeltem, de néhány nappal később elmúlt. Aztán december 27-én jótékonysági előadásról utaztam haza Vásárosnaményból, és minden pihenőhelyen, benzinkútnál meg kellett állnom – amint visszaültem a kocsiba, már megint pisilnem kellett” – idézte fel.

Van esély

A Nemzet Művésze hisz a gyógyulásában, úgy gondolja, csak így van esélye a felépülésre. „Tudom, hogy meg fogok gyógyulni! Hit és pozitív gondolkodás nélkül az orvos és a célzott sugározás is felesleges” – mondta Reviczky Gábor, aki saját esetéből tanulva minden férfitársát arra figyelmezteti, nem szabad figyelmen kívül hagyni a vizsgálatokat, pláne 40 év felett. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Reviczky Gábor – Forrás: MTVA

Exit mobile version