Fordulóponthoz érkezett a Gellért-hegyi sikló beruházásának előkészítése, miután a Kúria december 5-én hozott döntésében hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság korábbi, a sikló megvalósításához szükséges környezetvédelmi engedélyt megsemmisítő ítéletét. Most akkor lesz sikló a Gellért-hegyen vagy sem?
Pezsgőmilliárdos is a befektetők között
Régi ügy a Gellérthegyi sikló sztorija, több alkalommal is foglalkoztunk vele itt a BudaPestkörnylke.hu hírportálon. A Főpolgármesteri Hivatal 2018-ban kiadott közleménye szerint a beruházás egyik nem titkolt célja, hogy a Gellért-hegyet mentesítse a tömeges buszforgalomtól. Egy 2013-as nyilatkozatra is hivatkoznak, amely szerint a BKK kötelezettséget vállalt arra, hogy a sikló megépülésekor kezdeményezi a turisztikai célú buszjáratok behajtásának tilalmát a Gellért-hegyre a környezet megóvása és a hegy tehermentesítése érdekében. A bizniszbe számos magyar üzletember beszállt, például a pezsgőiről híres milliárdos, Kreinbecher József is. Ide kapcsolódik: A pezsgőmilliárdos Kreinbacher is beszállt a gellérthegyi sikló építésébe
Új közlekedési megoldás
“A pozitív bírósági határozat birtokában a Gellérthegyi Sikló Kft. célja egy olyan hiánypótló közlekedési megoldás megvalósítása, amelynek eredményeképpen a Gellért-hegy környezetbarát módon kapcsolódhatna be a főváros vérkeringésébe, a tömegközlekedési lehetőségek bővítése mellett pedig mód nyílna a turistabuszforgalom teljes megszüntetésére az érintett városrészben” – írják a cég szerkesztőségünknek küldött közleményében. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Fontos városfejlesztési projekt
A Gellért-hegyi sikló a főváros egyik kulcsfontosságú városfejlesztési projektje, amely – a cég állítása szerint – az 1. kerület érintett városrészének közlekedési problémáira a legésszerűbb és leginkább környezetbarát megoldást kínálja. A kötött pályán közlekedő lift minimális energiafelhasználással és lokálisan nulla károsanyag-kibocsátással üzemel, jelentősen csökkentve a légszennyezést és a zajterhelését, miközben teljesen kiválthatja a turistabuszok forgalmát.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Buszok helyett siklóval fel a Citadellára
A Citadella rekonstrukciójának 2026-ra tervezett befejezése a Gellért-hegy turisztikai vonzerejét is növeli, így a látogatók számának növekedésével a jelenlegi közlekedési problémák is súlyosbodnak, ha nem születik megoldás. A sikló megépítése hozzájárulna a város közlekedésének fenntarthatóbbá tételéhez és az 1. kerületben lakók életminőségének javításához, miközben kényelmes, látványos és környezetbarát hozzáférést biztosítana a hegy ikonikus látványosságaihoz, beleértve a felújított Citadellát is.
Minden engedély megvan
Most tehát fontos akadály hárult el a Gellért-hegyi sikló építésének megkezdése előtt annak köszönhetően, hogy a Kúria csütörtöki, jogerős határozatában megerősítette a beruházás megvalósítására létrehozott Gellérthegyi Sikló Kft. környezetvédelmi engedélyének érvényességét. A projekttársaság korábban a beruházás megvalósításához szükséges összes engedélyt megszerezte – köztük a környezetvédelmi engedélyt, valamint a majdani felvonó alsó és felső állomása, a Hegyalja út alatt áthaladó aluljáró és a vasúti hatósági építési engedélyeket –, ám a Fővárosi Önkormányzat mind az öt engedélyt bíróságon támadta meg.
Kiemelt jelentőségű
A környezetvédelmi engedély kiemelt jelentőségű, mivel az összes további engedély alapját képezi, így az ezekkel kapcsolatos pereket a bíróság felfüggesztette a környezetvédelmi engedéllyel kapcsolatos jogi eljárás lezárásáig. A Kúria végül 2024. december 5-én már másodszor helyezte hatályon kívül a környezetvédelmi engedélyt megsemmisítő elsőfokú bírósági ítéletet, de facto megerősítve, hogy a projekt továbbra is rendelkezik érvényes környezetvédelmi engedéllyel.
Részben a főváros a tulajdonos
A Gellérthegyi Sikló Kft. projektcég a beruházás hivatalos előkészítésének első lépéseként 2004-ben jött létre 25 százalékos fővárosi tulajdonnal, és egy a majdani sikló létesítését és üzemeltetését meghatározó alapszerződéssel. A kerületi és fővárosi szabályozási tervek kezdetektől fogva támogatták a sikló megépítését, azonban a projekt az évek során számos akadállyal szembesült.
Két év után elált a főváros
“2020-ban új lendületet kapott a beruházás, azonban a Főváros 2022 márciusában bejelentette elállási szándékát a korábban megkötött megállapodástól. A Főváros többféle indokkal magyarázta az elállását, amelyek idővel folyamatosan változtak: kezdetben a projekt közberuházássá alakítását szorgalmazta, később a turistabuszok okozta forgalmi problémák hangsúlyozása került előtérbe – annak ellenére, hogy ezek megoldására a beruházás maga is megoldást kínál –, végül az utóbbi időben a környezetvédelmi kérdések jelentek meg fő aggályként. A Kúria a projekt környezetvédelmi engedélyét elismerő legújabb döntése azonban nem hagy kétséget afelől, hogy a beruházás nemcsak fenntartható, hanem jogilag is szilárd alapokon áll” – írják a közleményben.
Magyar befektetők építenék meg
A fővárosi székhelyű Gellérthegyi Sikló Korlátolt Felelősségű Társaság 2005-ben kezdte meg a működését projektcégként, alapításának célja a Gellért-hegyi sikló tervezése és megvalósítása. A társaság 25 százalékban a Budapesti Közlekedési Központ tulajdona, amely mellett 75 százaléknyi tulajdonrészt a magyar befektetői érdekeltégbe tartozó Sikló-Beruházó Befektetési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság birtokol. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: A piros vonallal jelzett szakaszon épülne meg a sikló