Minden készen állt ahhoz, hogy meginduljon a sikló építése a Gellért-hegyen, mégsem történt évek óta semmi. Most beszállt a pezsgőmilliárdos Kreinbacher József is a projektbe, talán lendületet kap a gellérthegyi sikló ügye.

Hiába az engedély, évek óta nem indult meg az építkezés. A városvezetés azonban támogatja a turistabuszok kiváltására szolgáló siklót, az új résztulajdonosnak, Kreinbacher Józsefnek pedig bőven van pénze és építőipari tapasztalata is.

Pár hete új, fajsúlyos tulajdonos jelent meg az évek óta ígért, ám az építési fázisba eddig el nem jutó gellérthegyi sikló projektcégében – értesült a 24.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ahogy azt már két évvel ezelőtt itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk Erzsébet híd budai hídfője környékén akkor már a projekttel kapcsolatos régészeti feltárás zajlott.

A Városháza akkori közleménye szerint a tényleges építési munkák a következő fél évben kezdődtek volna és várhatóan 15 hónapig tartottak volna, ami azt jelenti, hogy 2020 nyarán, vagyis most már siklóval lehetne felmenni a Gellért-hegyre.

A Főpolgármesteri Hivatal akkori közleménye szerint a beruházás egyik nem titkolt célja, hogy a Gellért-hegyet mentesítse a tömeges buszforgalomtól. Egy 2013-as nyilatkozatra is hivatkoznak, amely szerint a BKK kötelezettséget vállalt arra, hogy a sikló megépülésekor kezdeményezi a turisztikai célú buszjáratok behajtásának tilalmát a Gellért-hegyre a környezet megóvása és a hegy tehermentesítése érdekében.

Ahogy kiemelt képünkön a Google felvételén pirossal jelöltük, a sikló bejárata a Rác Fürdő mellett induló, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból nyílik majd. A budavári siklóval ellentétben itt csak egy pálya lenne, középen egy kitérővel.

A pálya az első, meredekebb szakaszon az Orom utca vonaláig a föld alatt futna, az onnantól kezdődő lankásabb szakaszon pedig 2,5-3,5 méter magas hídszerkezeten halad a Citadella sétányig. Egy kabinba 40 ember fér be, az elméleti menetidő 72 másodperc lenne. A 2018-ban a beruházás költségeit 4-5 milliárd forintra tervezték.

Megérkezett a pezsgőmiliárdos

Kreinbacher József – Forrás: ihatobb.hu

Az Opten friss adatai szerint a siklót építő cégben tűnt fel május végén – a Bató Csaba érdekeltségébe tartozó S-2018 Eszközkezelő, valamint a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó Horváth Gábor-féle High Latitude Kft. mellett – új, egyelőre kisebbségi tulajdonosként a Gellért Hill Experience Kft., Kreinbacher József egyszemélyes cége.

Kiemelt kép: A gellérthegyi sikló tervezett nyomvonala