1,3 milliárd forintot szán a kormány az augusztus 20-i tűzijátékra. A Magyar Turisztikai Ügynökség tervei szerint idén Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szerveznék meg. Ezen kívül 6,5 milliárdért szervezik az egyéb ünnepi programokat.
Az augusztus 20-i ünnepségre idén a kormány 6,5 milliárd forintot költ. Ebben az összegben nem szerepel az a grandiózus tűzijáték összege, amelyről Guller Zoltán beszélt nemrég.
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója azt mondta, Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható.
A 24.hu azt írja, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe nemrég feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetben a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nettó 1,3 milliárd forintos becsült árral számolt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A tervezet szerint keretszerződésről van szó, a feladat összetett, a zenei alap, a látványtervezés és az uszályok telepítése ugyanúgy beletartozik, mint a zárt láncú kommunikáció megszervezése.
A megbízást, tekintettel arra, hogy augusztus 20-áig már nincs túl sok idő és a járványhelyzet miatt még a megrendezés is bizonytalan volt, hirdetmény nélküli eljárásban pályáztatták meg.
A főpolgármester kiakadt
Hétfőn a BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy Karácsony Gergely ellenzi, hogy a Lánchídon tűzijátékot rendezzenek. A főpolgármester azt írta, az amúgy is nagyon rossz állapotban lévő híd felújítására a kormány kevesebb pénzt ad, mint amennyit az augusztus 20-i ünnepségre szán.
Karácsony Gergely azt állítja, hogy a mérnöki szakvélemények szerint a híd állapotának drasztikus romlásához a korábbi évek tűzijátékai is hozzájárultak. A főpolgármester továbbra is azt ígéri, hogy mindenképpen felújítják a Lánchídat, „még ha bele is rokkan a Fővárosi Önkormányzat”.
Kiemelt kép: illusztráció