Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„A beteg javára szabad tévedni” – Győrfi Pál elmondta, ez történt azon a szörnyű napon, amikor Gálvölgyi János rosszul lett és nem jöttek a mentők

Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt múlt héten szerdán került kórházba Gálvölgyi János, azt követően, hogy rosszul lett a 2. kerületi otthonában. A színész végül a lányai vitték be a kórházba, ugyanis hiába hívtak mentőt, az nem érkezett meg időben.

Hibáztak

Később kiderült, a mentők valóban hibáztak. Az Országos Mentőszolgálat később kiadott egy közleményt, melyben arról írtak, egy minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak le az ügyben, a vizsgálat pedig megállapította, hogy a fogadó mentésirányító tényleg hibásan döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján nem életveszélyesnek ítélte meg a helyzetet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszólalt Győrfi Pál

A drámai eset kapcsán most Győrfi Pál is megszólalt, aki az ATV Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban beszélt részletesen Gálvölgyi János esetéről. Mint mondta, feltehetően a mentőkkel folytatott beszélgetés során történtek kommunikációs hibák, de ez mit sem változtat azon, hogy Gálvölgyi János valóban közvetlen életveszélyben volt.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

A beteg javára szabad tévedni

„Egy csomó információt kap ilyenkor a mentésirányító. Az információk alapján neki valahogy egy képet kell alkotnia erről az esetről, ennek a képnek valósághűnek kell lennie, és ennek megfelelő intézkedést kell hozni. A tünetek vagy panaszok között elhangzott az a kifejezés, hogy nehéz légzése van a betegnek, nehezen kap levegőt; ha ez így van, az önmagában egy életveszélyre utaló körülmény. Az összkép lehet, hogy azt mutatja, hogy nincs akut életveszély, de mégis mindig a rosszabbat kell feltételezni, tehát a beteg javára szabad tévedni” – mondta az OMSZ szóvivője a naphire.hu által szemlézett interjúban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elnézést kért

Győrfi Pál egyébként az eset miatt nyilvánosan kért bocsánatot, most pedig a műsorban ismételten a család elnézését kérte. Kiemelte, együtt érez a családdal, hiszen ő maga és több mentős is nagyon kedveli a színész, így az eset nekik is nagyon fáj.

Itt a teljes interjú:

Hosszú felépülés vár a színészre

Amint azt portálunk is megírta néhány nap mélyaltatás után lekerült a lélegeztetőgépről és felébresztették Gálvölgyi Jánost, akinek első kérdése máris a munkáról szólt. A népszerű művésznek ugyanis hivatása körül forog az élete, ám a szakemberek szerint hónapokba telhet mire annyira rendbejön, hogy biztonsággal színpadra állhat.

Túl az életveszélyen

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész két lánya, Dorka és Eszter közölte hétfőn a jó hírt édesapjuk állapotáról, akit szív-, és tüdőelégtelensége miatt szállítottak kórházba, de végre túl van az életveszélyen és magához tért. Gyermekei azt mesélték, az ébredés után elsőként arról érdeklődött, hogy mi lesz a sorsa a Marshal Fifty-Sixben játszott szerepének Pintér Béla társulatában.

Színpadra állhat majd

Az első kérdése az volt, hogy ugrott-e a Pintér Béla… Ezúton szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy ha nem is pár héten belül, de reméljük, előbb-utóbb színpadra áll ismét – mondta Eszter. Az említett darab legközelebb június 16-án és 17-én kerül majd színpadra, Pintér Béla és Társulata pedig szeretné is megtartani az előadást – írta meg a napokban a Blikk.

Jobbulást kívánnak neki

Egyelőre mi sem tudunk többet János állapotáról, mint amit a lányai közzétettek. Jobbulást kívánunk neki, visszavárjuk, de most az a legfontosabb, hogy felépüljön. A Marshal Fifty-Sixet legközelebb június közepén játsszuk, bízunk abban, hogy addigra a színművész úr jól lesz, de ha nem, akkor valószínűleg más helyettesíti amíg vissza nem térhet – mondta a Blikknek a társulat kommunikációs munkatársa.

Nem helyettesítik

A Rózsavölgyi Szalon is bejelentette, hogy a Végszó című darabok elmaradnak Gálvölgyi felépüléséig. Emellett a színész a Játékszín Legyen a feleségem című előadásában szerepel, az előadás legközelebb június végén lenne esedékes, ám a sorsáról még nem döntöttek. Ott nem kívánják helyettesíteni Gálvölgyi Jánost, ha nem épül fel az előadás előtt, elhalaszthatják azt.

Ez lehet a betegség háttere

„A szív-, és tüdőelégtelenség legalább 2-3 hetes kórházi kezelést igényel. Ki kell vizsgálni, hogy mi okozhatta problémát. Legtöbbször koszorúér-rendelleneség vagy szívizomgyulladás állhat a háttérben, ettől gyengül a pumpa. Be kell állítani a gyógyszereket és csak utána térhet haza a beteg” – mondta Dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus, aki szerint hosszas rehabilitáció várhat a színészre.

Otthon kell pihennie

„Egy ideig az otthonában kell pihennie, utána viszont valószínűleg egy 3-4 hetes rehabilitáció és utókezelés vár rá az Állami Szívkórházban Balatonfüreden, ahol fokozatosan kezdik el újra terhelni a szívét és a keringését.”

Fél évig is tarthat

„Amíg ezen nincs túl, orvosilag nem javasolt visszatérnie a munkába. Azonban mire újra a régi lesz, az túl a hetvenen már nagyjából 5-6 hónapot jelent” – tette hozzá az orvos. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gálvölgyi János – Forrás: YouTube

Exit mobile version