Közlekedési sziesztát vezetne be a szakszervezet, hőségriadó idején ritkítanák a járatokat, 11 és 13 óra között pedig pihenőidőt akarnak a sofőröknek. Megkérdeztük az elképzelésről a BKK-t.

Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke úgy látja, hogy a hosszan tartó hőségben nincs olyan munkavédelmi intézkedés, amellyel meg lehet óvni a járművezetőket a forróság hatásaitól. A szakszervezet által javasolt “közlekedési sziesztát” elsősorban azokon a járatokon vezetnék be, amelyeken nem légkondicionált járművek közlekednek.

A szakszervezet szerdai közleménye szerint a KSZOSZ írásban kéri az üzemeltető önkormányzatokat és a szolgáltatást megrendelő cégeket – a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) -, hogy mielőbb dolgozzanak ki kánikulai menetrendet, amely a szokásosnál jóval kevesebb járat indítását tartalmazza.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A BudaPestkörnyéke.hu Facebook oldalán sok hozzászólás érkezett a korábbi cikkünkhöz. Valaki azt írja, hogy „Jogos a felvetés, mert emberek tömegeiért felelnek a sofőrök”.

Egy másik olvasónk azt írja: „És az emberek meg dögöljenek meg a 40 fokban a buszmegállóban mert a buszsofőr nem bírja ki a klímás buszban!”

Egy harmadik olvasónk pedig ezt írta: „Ezáltal a jegyeket féláron árulnák a nyári időszakban!? Talán nem ez kellene legyen a megoldás! Esetleg állítsanak be több kocsit, középrészes beosztással, nagyobb pihenőidővel! Ha valaki én megértem a gépkocsi vezetőket férjem is BKV-s volt, de nem az utasokat kellene ugyanannyi viteldíjért hosszabb várakozásra és tömöttem buszokra kényszeríteni a meleg miatt!…Egyébként is eleve ritkább a járat csúcsforgalmon kívüli időben, ezt még tovább ritkítani?”

Megszólal a BKK

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál megkérdezte a Budapesti Közlekedési Központot arról, mit szólnak a szakszervezetek sziesztára vonatkozó tervéhez. A BKK-tól az alábbi választ kaptuk:

Kérdésükkel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a forgalom menetrendszerű biztosítása és a járművezetők megfelelő munkakörülményeinek biztosítása között nincs összefüggés. Ennek megfelelően járataink a nyári menetrend szerint közlekednek jelenleg és a továbbiakban is a nyár folyamán.

A járatokat üzemeltető szolgáltatók megfelelően gondoskodnak a munkakörülmények biztosításáról, szükség esetén akár ún. „hőleváltó” személyzet segítségével biztosítják a forgalom folyamatos fenntartása mellett a biztonságos munkavégzés feltételeit; emellett a Budapesten szolgáltató járművek nagyobb része légkondicionált, mely szintén hozzájárul a kánikulában is a megfelelő feltételek megteremtéséhez.

A BKK válaszából úgy tűnik, hogy nem támogatják a szakszervezet közlekedési sziesztára vonatkozó tervét, nem lesz kevesebb busz az utakon hőségriadó idején.

Korábbi cikkünkhöz az összes hozzászólást itt olvashatod el:


Kiemelt kép: Busz Budapesten